Mikulásváró Játszóház

2013.12.07, 07:33 Szabadidő


Akár rangos sportesemény rendezését is gondolhatta az arra járó, hiszen az ASE csarnok környékén tucatszám álltak az autók. De nem: az ASE Szabadidősport Szakosztály szervezésében Mikulásváró Játszóház került megrendezésre december első vasárnapjának délelőttjén.

A programra családokat, kicsiket és nagyokat egyformán vártak a rendezők. Kézműveskedhettek, karácsonyi mécsestartót, díszeket készíthettek. A rajzolni, festeni vágyókat óriás kifestő várta a terem közepén. Akik mozgékonyabbak, részükre a légvár és számos sportjáték állt rendelkezésre. A délelőtt folyamán többször is játékos sorversenyeken mérhették össze ügyességüket a jelentkezők, jutalmakért.

A programot színesítette a Csiga-Biga Mozgás és képességfejlesztő Alapítvány bemutatója is, a gyerekek szemlátomást élvezték a kutyusok közelségét, barátságát. A legtöbb érdeklődőt most is a távirányításos miniautók versenye és az arcfestők vonzották.

Nem sokkal 11 óra előtt aztán megérkezett a várva-várt Mikulás is, krampuszai kíséretében. A gyerekek közös énekléssel köszöntötték, majd mondókák, beszélgetések, fényképezés után kis csomagokat kaphattak a Mikulással találkozók.

Zárásként elmondható, hogy idén is nagyszerűen sikerült a Játszóház, akik eljöttek élményekkel, ajándékokkal gazdagodva térhettek haza.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%