Városi Bajnokság 2023-24.

2023.11.28, 22:57 Teke
I. osztály, 6. forduló, Izgalmas zárás a csapatbajnokság őszi szakaszában.

Roppant izgalmasan kezdődött a Városi Tekebajnokság I. osztály hatodik, egyben őszi záró fordulója. A DÖMPER – GOLYÓSZÓRÓK mérkőzés váratlanul szorosra sikerült. Szalai János nagy hajrájának köszönhetően, amit Wiedemann István remekül igyekezett visszaverni, az utóbbi csapat egyetlen fával ugyan, de 4-1 arányban megszerezte a győzelmet. A második mérkőzésen a már hosszú ideje gyengélkedő MÉSZÉGETŐK szintén szoros csatában verték az UNICUM csapatát.

A második játéknapon az első mérkőzés Égner Attila 270 fás eredményéről marad emlékezetes, amit ismét egy szorosnak induló mérkőzés követett, ami végül is aztán 20 fás CHESS TEKE győzelemmel zárult. Ezután a forduló igen várt rangadója következett, ahol az eddig komoly skalpokat begyűjtő GIGÁSZOK játszottak a veretlen BOMBER csapattal. A várakozásnak megfelelően alakult a mérkőzés. Az első párost a GIGÁSZOK hozták, a másodikat pedig a BOMBER és 1 fás különbségről kezdődött az utolsó etap. Innen viszont a listavezető már nem engedte ki a győzelmet a kezéből.

Jó hangulatú zárása volt az őszi csapatversenynek. A II. osztály záró fordulója következik, majd a Mikulás Kupa és az őszi egyénire várjuk az első 12 versenyzőt. 

Az egyéni verseny beosztása alább olvasható, HA VALAKI NEM TUD JÖNNI, Berkes Ferinek JELEZZE!!!

Letölthető tabella                                                    Letölthető egyéni

2023. I. osztály őszi egyéni verseny 2023.12.11.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%