Ságvár a Mezőföld és a Somogyi-halomvidék találkozásánál lévő kis település, remek kirándulóhely, hiszen csodálatos természeti környezet öleli körbe a falut. Löszös dombjain több érdekes látványosság található. Ezek közül keresünk fel néhányat.
ElolvasomKészüljetek, vége a nyárnak, indul a túraszezon. Ajánlatunk egy kellemes bakonyi túra, melynek során egy természeti különlegességet fogunk túra közben megnézni, az Úrkúti Őskarsztot.
ElolvasomRégóta szeretnék ide eljutni, mivel eddig nem sikerült, most veletek együtt megteszem. A hosszú utazás és a viszonylag rövid gyalogtúra miatt evezéssel kombinált mozgásra hívlak titeket: az első szakaszban a vadregényes Kőszikla-szurdokot járjuk be, utána pedig lehetőségünk van Kányavárnál a felduzzasztott Zalán evezni, nézelődni.
ElolvasomA hosszútávú túra utakat illetve az egyhetes túrákat kedvelőknek újabb lehetősége van egy jelvényszerző túramozgalomban történő részvételre.
Elolvasom…mármint Komlóról Pécsre Még nem jelenthetjük ki bizonyosan, de alakulgat egy hazagyaloglás-túrasorozat. Hazagyaloglás Pécsre, valahonnan Pécs környékéről. A túrasorozat a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség túrája, ehhez csatlakozunk Paksról. Tavaly Hásságyról gyalogoltunk Pécsre, ami ismeretlen helyszínek felfedezését, újrafelfedezését is jelentette a résztvevők számára. Az idei mecseki túra klasszikusabb útvonalon, látványos turista-látnivalókat érintve (természetesen az eredeti hazagyaloglás-túra-elvek mentén) szerveződött.
ElolvasomMondhatnók, minden túra bakancsos, egye fene, akkor ez itt a bakancsos Bakancsos-túra Kaposvár mellett, a Deseda-tó környékén.
ElolvasomA 26 év alatt végül arra jutottunk, hogy a versenyeink célja: tájékozódási túraversenyzési lehetőség teremtése – bárhol. Amikor a főrendező, Jakab Albi – szokásos térképköröket futva – felvetette Zöldpontos Fodor Petinek, hogy a 2024. évi Bakancsos akár lehetne Kaposvár környékén is, a fiúk abban maradtak, „akár”, „miért ne”, „jó ötlet”. Ráadásul idén versenyünk kétnapos, lesz csapat- és egyéni verseny is, szóval május második hétvégéjén kimaxoljuk a tájékozódást.
ElolvasomEzzel a túrával csatlakozunk a Tolna Megyei Természetbarát Szövetség által meghirdetett kegyeleti emléktúrához. A Fekete-kút mellett felállított emlékoszlopnál találkozunk a megye turistáival, hogy együtt emlékezzünk elhunyt turistatársainkra.
ElolvasomLassan vége a nyárnak, kezdődik az őszi túra szezon. Első ráhangolódós túránk a Bakonyba vezet.
ElolvasomÖsszeállt végre az országjárás programja, így megosztom veletek. Mint jeleztem már az idén az ország észak keleti csücskébe látogatunk el. Látnivaló sok van, nehéz volt válogatni remélem, a végleges program elnyeri tetszésetek. Lesznek szatmári ízek, egy kis történelem, népművészet, épített örökség, amelyekhez már csak a ti jókedvetek, kíváncsiságotok hiányzik.
ElolvasomMájusi Bakancsos-túra még nem volt. Ezt a hiányt idén pótoljuk, a Mecsekben. Mánfa nemcsak arról híres, hogy van ott az a kicsi, 12. századi Árpád-kori templom, de tőle délre találtható a Melegmányi-völgy, többek között.
ElolvasomAz elmúlt években a túrázás több új típusát is kipróbáltuk, ezek egyike egy adott tájegység bejárása. 2022-ben a Zemplénben kalandoztunk egy hetet. Ez évben a Cserhát látnivalóit és érdekességeit nézzük meg. A Cserhát éghajlatára nagy hatással van, hogy magasabbra kiemelkedett hegységek (Börzsöny, Mátra) gyűrűjében található. Az emiatt jellemző hegységközi "medencehatás" miatt a terület éghajlata mérsékelten hűvös és mérsékelten száraz.
ElolvasomA Gerecse déli, kevesek által járt helyeit fedezzük föl ezen a túrán, mely során a hegyközi medencékre és az azok peremét alkotó magaslatokra nyílnak kilátások.
ElolvasomA Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra útvonalán túrázunk, egy tömegközlekedéssel nem túl könnyen megszervezhető szakaszon. Várható látnivalók: az erdő. Van kiszállási lehetőség 15 km-nél, gyerek kéktúrázók kedvéért.
ElolvasomKözeledik az év vége, s bár még egyetlenegy év végi túra hátravan, ideje realizálni a 2022-es kilométergyűjtés ajándékát. Az új Demeter-túravezetőkről szóló hírből tudjátok, hogy az egyik új túravezetőnk, Szász Csaba barátságban van a túrázói minősítéssel. A túrák MTSZ-pontértékéről külön hírben ő maga fog beszámolni, most koncentráljunk az idei év egyesületi pólószerző pontgyűjtésére.
ElolvasomHagyomány a természetjárásban, hogy mikuláskor, hozzá közeli időpontban mindenképpen gyalogolni kell. Természetjáró program 2022. december 10-én.
ElolvasomEz után az őrült hőség után indul a szezon. A Zselic déli csücskével kezdjük meg az őszi túrasorozatot. Nagy kedvencem Fekete István, a sokunk által szeretett író, aki kezdő gazdatiszt korában ezen a vidéken dolgozott és vadászott gróf Mailáth György hitbizományi uradalmában Bakócán, az 1926-1929 közötti években, mint segédtiszt. Az itt szerzett élményeit írásaiban, regényeiben is megörökítette. Ennek emlékére készült a Mecsekerdő Zrt jóvoltából az emlékösvény, ahol az elhelyezett táblákon az író életéről, regényeiről kaphatunk információkat.
Elolvasom2022. május 28. (szombat) Zirc – Tanösvények (Pintér-hegyi, Eperjes, Eplény)
ElolvasomSzokásos május eleji, árvalányhajas gyalogtúra a Dél-Mezőföldön 2022. május 14-én, szombaton, utolsó alkalommal teljesítménytúra változatban. Utolsó Demeter TT mottója: Minden út Paksra vezet. Csak az nem túrázik, aki nem akar.
ElolvasomBakancsos kirándulás március 19-én, szombaton. Túravezető: Török Erzsébet.
ElolvasomA Kő-hegy felfedezése a Kő-hegyi tanösvényen! A Visegrádi-hegység kedvelt túracélpontja a mi szakosztályunknak is. Ezen a túrán a tájegység egyik kevésbé látogatott hegyére, a Kő-hegyre sétálunk fel. Szentendréről indulva szinte könnyed emelkedőn jutunk fel a Kő-hegyi tanösvényhez.
ElolvasomKihasználva a hosszú hétvégében rejlő lehetőségéket (hosszabbak lehetnek a napi távok, messzebb található tájegységet választhatunk satöbbi), húsvétkor a Bükkben, Bánkút környékén tervezünk túrázni. Időpont: 2022. április 14–18. (csütörtök–hétfő)
ElolvasomAz idei utolsó elutazós kirándulás.
ElolvasomA Velencei-hegység egy mindössze kb. 80 négyzetkilométeres területű tájegységünk. Az inkább dombsági jellegű kistáj szerény kiterjedése ellenére is gazdag természeti értékekben. Itt találjuk ugyanis hazánk legöregebb mélységi magmás kőzetét, a paleozoikumban keletkezett gránitot, amely az idő vasfogának köszönhetően egyedi és rendkívül látványos sziklaalakzatokat hozott létre. E különleges képződmények közül a legismertebbek az ingókövek, amelyek különös formáikkal leginkább óriások elhagyott játékszereire emlékeztetnek. Ezek többségét fedezhetjük fel ezen a Sukoróról induló, majd oda visszaérkező túrán.
ElolvasomSzeptember 18-án a Bakony egyik leghangulatosabb patakvölgye, a Gaja-szurdok a gyalogtúránk látnivalója. A Gaja-szurdok a hegység legkeletibb részén, Fehérvárcsurgó és Bodajk között fekszik, ahol a hegyek már dombokká szelídülnek.
ElolvasomA Bakancsos Atom Kupa rendezvény keretében szokásosan idén is lesz vezetett túra. Az útvonalat – az ismert okok miatt – nem mondjuk előre, a többi info az alábbiakban:
ElolvasomA Keleti-Bakony legmagasabban fekvő települése, Tés és környéke sok mindenről nevezetes. A Tési-fennsík egykoron királyok vadászterülete volt, melyről vadászkastélyok romjai és a közeli Királyszállás neve is árulkodik.
ElolvasomKéső őszi túrára invitálunk mindenkit a Villányi-hegységbe, és ha már Villány, akkor természetesen a túrának egy borászatban lesz vége.
ElolvasomBakancsos túra Lengyel, Annafürdőn.
ElolvasomA Vértes hegység a Bakony és a Gerecse között terül el. Nevét a legenda szerint egy történelmi esemény következtében kapta. Henrik német-római császár 1051-ben sikertelen hadjáratot folytatott a magyarok ellen. A haza felé futó német katonák eldobált fegyverei és vértjei szinte beborították a hegyoldalakat. Ezért a hegységet a mai napig Vértesnek hívják
ElolvasomKálvária-kápolna, vízimalom, barokk római katolikus templom, európai hírű védett tiszafás, 300 éves tölgyek a veszprémi állatkerttel bezárólag – az egyéb látnivalók között.
ElolvasomMárcius 28-án a szokásos Bakancsos-túra van tervben, Lengyel-Annafürdőn. A kirándulás a BAK rendezvény része, információk erről alul.
ElolvasomMinden valamirevaló túrázó hallott már a Rám-szakadékról illetve járt már ott. Nyilván a Visegrádi-hegység egyik csodás helyéről van szó. Azonban ha körbenézünk kicsiny hazánkban, rájöhetünk, hogy létezik még hozzá fogható szurdoktúra a magyar hegyekben. Ilyen például a Bakonyban az Ördög-árok.
ElolvasomFéltávnál tart a paksi Városi Kosárlabda Bajnokság, hiszen véget ért az őszi forduló, mely szokás szerint az Old Boys vezetésével zárult.
ElolvasomEz történt 2018-ban az ASE szabadidős szakcsoportjaiban.
ElolvasomNagykanizsa – Zalaegerszeg – Dobronak – Lendva (szlovéniai szomszédolás) Ismét olyan területre megyünk, ahova ritkán jutunk el, túrázni már jártunk Zalában, de a kulturális látnivalók még felfedezésre várnak. Remélhetőleg a pünkösdi 4 nap elegendő lesz arra, hogy ízelítőt kapjunk a megyéből, illetve átlépve a határon, szlovéniai élményekben is részünk lesz.
Elolvasom2019-ben is maratoni teke és általános iskolák közötti tekeverseny.
ElolvasomVéget ért a Városi Kosárlabda Bajnokság alapszakasza. Minden mérkőzést lejátszottak a csapatok, így kezdődhet a rájátszás!
ElolvasomRohan az idő! Nemcsak elkezdődött, de már 5 forduló le is zajlott a Paksi Kosárlabda Városi Bajnokság tavaszi fordulójából!
ElolvasomBakonyi szurdokolás a kalandvágyóbbaknak.
ElolvasomMár csak néhány elmaradt mérkőzés van vissza, és véget ér az őszi forduló a Paksi Városi Kosárlabda Bajnokságban.
ElolvasomPáros év révén idén a megyei szervezet Mikulás programjához csatlakozunk. Szeretettel várunk mindenkit - a gyerek nem képezi a szükséges felszerelések részét - egy kellemes, nem túl korán elindulós, kényelmesen bandukolós, forró teás, zsíros kenyeres túrára a Mikulás társaságában.
ElolvasomPaksi Városi Kosárlabda Bajnokság, 3, 4, 5 és 6. fordulójának eredményei.
ElolvasomPaksi Városi Kosárlabda Bajnokság
ElolvasomPaks a legjobb 1000 fő feletti társaság
ElolvasomEgyhetes barangolás a bakonyi rengetegben a piros jelzés mentén.
ElolvasomBefejeződtek a küzdelmek a városi bajnokságban. A bronzérmet a Puszta 5 City, míg az aranyat a tökéletes szezont futó Old Boys szerezte meg.
ElolvasomTúl vagyunk az elődöntőkön. Az Old Boys továbbra is menetel, míg a másik ágon kisebb meglepetésre a Face Kings alul maradt az Alibi KC-val szemben.
ElolvasomLassan véget érnek az alapszakasz küzdelmei. Bár a tabella első fele már nem változhat, a középmezőnyben még apró változások lehetnek. A végleges sorrend, a még hátralévő egyetlen mérkőzés eredményének függvényében változhat.
ElolvasomTenisznyelven szólva, két meccslabdája van az Old Boysnak, akik már 14 győzelemnél járnak és egyetlen siker elég nekik az alapszakasz győzelemhez. Bár a Face Kings sem hibázott, úgy néz ki, az eddig begyűjtött két vereség túl soknak bizonyult az elsőséghez.
ElolvasomA 15. forduló, az esélyesek győzelmei mellett egy meglepő eredményt is hozott. Az Ultra Violák egy izgalmas mérkőzésen tudtak nyerni az Alibi KC ellen.
ElolvasomA Bakancsos Atom Kupa nevű Gyalogos Természetjáró Tájékozódási Túraversenyt rendezzük meg 2018. március 24-én, szombaton. Több kategória van, minden természetjáró talál magának valót. A kezdő kategóriák valójában kirándulások, és remek alkalmak a tájékozódási gyakorlat csiszolgatására. (A teljes kiírás valahol alant.)
ElolvasomIsmét gálázott az Old Boys, de a Face Kings és a Puszta 5 is könnyedén nyert. Egy szoros mérkőzés ezúttal is akadt, most az Ultrák és a Baglyok vívtak kiélezett csatát.
ElolvasomGólgazdag mérkőzésekkel folytatódott a városi bajnokság, de csak a Face Kings - Street Boys találkozó hozott nagyobb izgalmakat.
ElolvasomÚjabb két forduló telt el, ám a rengeteg elhalasztott meccsnek köszönhetően, kicsit kaotikus az állás, ám az élmezőny és a tabella második felében tanyázó csapatok között, egyre nagyobb a különbség.
ElolvasomÚjra pattog a labda, azaz három mérkőzéssel útjára indult a városi bajnokság tavaszi fordulója.
Elolvasom2018. február 10-én szombaton gyalogtúra a Vértesben. Túravezető: Gergely László
ElolvasomA tavalyi döntősök tovább szárnyalnak és továbbra is hibátlanok, valamint az őket követő mezőnyben sem történt komolyabb változás. Egyedül a Puszta 5 Citynek sikerült 3 hellyel a dobogóra ugrania.
ElolvasomA harmadik forduló után, már csak a tavalyi döntősök maradtak veretlenek. Botlott a Street Boys, a City pedig megszerezte első győzelmét.
ElolvasomA forduló legizgalmasabb mérkőzésén az Ultra Violák csak egyetlen ponttal maradtak alul a Face Kings-el szemben.
Elolvasom2017. november 4-i túra a Keleti Mecsekben Zobákpusztáról Hosszúheténybe
ElolvasomVegyes páros és összetett csapat eredmények
Elolvasom2017.10.13-15. Online követhető eredmények
ElolvasomA Pilis hegység a nevét legmagasabb csúcsáról, a Pilis hegyről kapta, amely szó eredetileg kopasz hegytetőt jelent. A Pilis-tető sokáig lezárt terület volt, hiszen egy katonai bázis működött rajta 1996-ig. A Dunántúli-középhegység legmagasabb pontján álló kilátóból – megfelelő időjárási körülmények esetén – ámulatba ejtő panorámában lesz részünk. Időpont: 2017. október 21. (szombat)
ElolvasomA Dél-Dunántúli Kéktúra szisztematikus bejárása Túravezető: Gergely László A túra mottói: A természet tiszta rendszer, abban csak tiszta válaszok vannak. Utad értelme nem a cél, hanem a vándorlás.
Elolvasom2014. augusztus 11-15. között rendeztük meg nyári napközis táborunkat, 30 gyermek részvételével
ElolvasomHa szeretnél barkácsolni, karácsonyi díszeket készíteni, önfeledten játszani, akkor szüleiddel együtt vár a...
ElolvasomMindenki talál kedvére való elfoglaltságot
ElolvasomIsmét jelentkezünk a sportsérülésekkel és azok rehabilitációjával foglalkozó rovatunkkal. Első, bemutatkozó cikkünkben általánosan bemutattuk a sportsérülések előfordulását és kezelését. Ezúttal már konkrét esettel, a térdizület keresztszalag károsodásával foglalkozunk. Bizonyára sokunk által ismert ez a gyakran előforduló sérülés, de reményeink szerint tudunk új és hasznos információval szolgálni a térdizület felépítéséről, a rehabilitációjáról és a megelőzéséről.
ElolvasomÚjra MIKULÁSVÁRÓ JÁTSZÓHÁZ!
ElolvasomA harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Nagy Sportágválasztón, több mint húsz sportág képviseltette magát. Rengeteg edzővel, sportolóval készült interjú. Az oldalon elindult egy szavazás, amin arra lehet szavazni, hogy kivel legyen interjú. A legtöbb szavazatot a Judo szakosztály kapta. Így elsőként az Atomerőmű Sportegyesület cselgáncs szakosztály egyik kiváló edzőjét, Kanczler Istvánt kérdeztem a sportágról.
ElolvasomMikulás járt az Atomerőmű csarnokában
ElolvasomHa szeretnél barkácsolni, karácsonyi díszeket készíteni, önfeledten játszani, akkor szüleiddel együtt vár a
ElolvasomKimagasló színvonal, rapszodikus időjárás és remek hangulat jellemezte a Strandröplabda Grand Prix első fordulóját.
ElolvasomKedves Túratársam! Örömmel nyújtom át a 2010. évi programtervezetünket a hagyományos kisfüzet formájában.A Demeter Egyesület és az ASE Természetjáró Szakosztálya ez évben is egységes szerkezetbe foglalt éves programtervet dolgozott ki, így könnyen követhető az év során is az eseménynaptár. Érdemes is lapozgatni, nyomon követni a programokat, hiszen ez évben is sok-sok különböző eseménnyel, túrával készülnek a túravezetők, programszervezők. Nekünk, túravezetőknek az a célunk, hogy a túrákon, rendezvényeken mindenki jól érezze magát, szívesen látjuk az egyesületi tagokat és az egyesületeken kívülieket egyaránt.
ElolvasomNagyon nagy sikere volt az ASE Szabadidősport Szakosztály játszóházának november utolsó vasárnap délelőttjén.
ElolvasomA tesztek kiértékelése során a 376 db kitöltött teszt közül 219 nyertes szelvényt találtunk. A 10-11-12-13 és a 13+1 találatos tesztek kitöltői az alábbi nyereményekben részesülnek. A nyereményeket október 02-a után szállítjuk ki az iskolákba.
ElolvasomA tesztek kiértékelése során a 376 db kitöltött teszt közül 219 nyertes szelvényt találtunk. A 10-11-12-13 és a 13+1 találatos tesztek kitöltői az alábbi nyereményekben részesülnek. A nyereményeket október 02-a után szállítjuk ki az iskolákba.
ElolvasomA tesztek kiértékelése során a 376 db kitöltött teszt közül 219 nyertes szelvényt találtunk. A 10-11-12-13 és a 13+1 találatos tesztek kitöltői az alábbi nyereményekben részesülnek. A nyereményeket október 02-a után szállítjuk ki az iskolákba.
ElolvasomA Paksi Sportegyesület Szabadidő Szakosztálya és az Atomerőmű Sportegyesület Szabadidő Szakosztálya szervezésében kerül megrendezésre a „Gyűjtsd a kilométereket” elnevezésű több próba verseny.Időpont: 2009. május 24. vasárnapHelyszín: PaksGyülekező: 9 órakor az ASE csarnok előtt, mindenki a saját kerékpárjával érkezzen!Próbák: futás, kerékpár, gyaloglás, úszásA program körülbelül 13 óráig tart, és egy közös ebéddel zárul, az ürgemezei Faháznál!A rendezvény végén apró ajándékok kerülnek kisorsolásra a résztvevők között.A rendezvény célja, hogy a mozgást kedvelők jó hangulatban, egy sportos délelőttöt töltsenek el együtt.Bővebb információ:Sánta Istvánnál a 06 20/ 264-7840 vagyHorváthné Szeip Ildikónál a 06 20/ 398-5304- es telefonszámon lehet.
ElolvasomNyári gyerektáborok Az elmúlt évekhez képest rendhagyó helyszíneken voltak az idei nyári gyerektáborok. A kisebbek a Szelidi-tónál, a nagyobbak Zánkán tölthettek egy-egy felejthetetlen, élményekben és programokban gazdag hetet. Főszerepben a játék, kikapcsolódás volt, de emellett sok-sok új barátság és ismeretség is kötődött. Fényképek:
ElolvasomNagy sikerrel ért véget az ASE Szabadidősport szakosztály és az Ökocsiga Egyesület közös szervezésében lebonyolított III. Zöldfülű Játszóház.A vasárnap délután lezajlott rendezvénynek a színvonalas programoknak és a szép tavaszi időnek köszönhetően rengeteg látogatója volt.Ügyességi játékok, tűzoltó bemutató, mobiltelefon dobóverseny gokartozási lehetőség, kutyás bemutató, bábszínház, és próbák sokasága várta a családokat. G.N.
ElolvasomHa szeretnél barkácsolni, karácsonyi díszeket készíteni, önfeledten játszani, akkor szüleiddel együtt vár a MIKULÁSVÁRÓ JÁTSZÓHÁZ 2008. november 30-án, vasárnap 9.00-13.00 óráigaz ASE SportcsarnokbanKedvedre válogathatsz a sok-sok program közül: - velünk lesz Buci Bohóc- kisebbeknek ugrálóvár- nagyobbaknak akadálypályás csúzda- arcfestés- ötpróba, ajándékgyűjtés- rönkfestés, barkácsolás- gipszfigurák festése A rendezvény szervezője és lebonyolítója az ASE Szabadidősport Szakosztálya A belépés ingyenes!
ElolvasomHa szeretnél barkácsolni, karácsonyi díszeket készíteni, önfeledten játszani, akkorszüleiddel együtt vár aMIKULÁSVÁRÓ JÁTSZÓHÁZ 2008.November 30-án,Vasárnap 9:00-13:00 óráigaz ASE Sportcsarnokban kedvedre válogathatsz a sok-sok program közül:- velünk lesz Buci Bohoc- kisebbeknek ugrálóvár - nagyobbaknak akadálypályás csúzda- Arcfestés - ötpróba, ajándékgyűjtés- rönkfestés, barkácsolás- gipszfigurák festése A rendezvény szervezője és lebonyolítója az ASE Szabadidősport szakosztályaA belépés ingyenes!
Elolvasom2017.08.26. szombat Nem nehéz, látványos-érdekes gyalogtúra a Bakonyban. Péter Imi ötlete nyomán
ElolvasomTámogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17