Körtúra Külső-Somogyban! HÍROLVASÓ

Körtúra Külső-Somogyban!

2024.10.29, 07:26 Természetjáró

Ságvár a Mezőföld és a Somogyi-halomvidék találkozásánál lévő kis település, remek kirándulóhely, hiszen csodálatos természeti környezet öleli körbe a falut. Löszös  dombjain több érdekes látványosság található. Ezek közül keresünk fel néhányat.

Elolvasom
Bakony, Úrkúti őskarszt HÍROLVASÓ

Bakony, Úrkúti őskarszt

2024.09.01, 20:26 Természetjáró

Készüljetek, vége a nyárnak, indul a túraszezon. Ajánlatunk egy kellemes bakonyi túra, melynek során egy természeti különlegességet fogunk túra közben megnézni, az Úrkúti Őskarsztot.

Elolvasom
Őszköszöntő – nyárbúcsúztató túra Zalában és a Kis-Balatonnál HÍROLVASÓ

Őszköszöntő – nyárbúcsúztató túra Zalában és a Kis-Balatonnál

2024.08.22, 13:08 Természetjáró

Régóta szeretnék ide eljutni, mivel eddig nem sikerült, most veletek együtt megteszem. A hosszú utazás és a viszonylag rövid gyalogtúra miatt evezéssel kombinált mozgásra hívlak titeket: az első szakaszban a vadregényes Kőszikla-szurdokot járjuk be, utána pedig lehetőségünk van Kányavárnál a felduzzasztott Zalán evezni, nézelődni.

Elolvasom
Őrvidék Turistája! HÍROLVASÓ

Őrvidék Turistája!

2024.06.20, 09:16 Természetjáró

A hosszútávú túra utakat illetve az egyhetes túrákat kedvelőknek újabb lehetősége van egy jelvényszerző túramozgalomban történő részvételre.

Elolvasom
Hazagyaloglás-túra HÍROLVASÓ

Hazagyaloglás-túra

2024.05.21, 23:34 Természetjáró

…mármint Komlóról Pécsre Még nem jelenthetjük ki bizonyosan, de alakulgat egy hazagyaloglás-túrasorozat. Hazagyaloglás Pécsre, valahonnan Pécs környékéről. A túrasorozat a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség túrája, ehhez csatlakozunk Paksról. Tavaly Hásságyról gyalogoltunk Pécsre, ami ismeretlen helyszínek felfedezését, újrafelfedezését is jelentette a résztvevők számára. Az idei mecseki túra klasszikusabb útvonalon, látványos turista-látnivalókat érintve (természetesen az eredeti hazagyaloglás-túra-elvek mentén) szerveződött.

Elolvasom
Bakancsos-túra HÍROLVASÓ

Bakancsos-túra

2024.04.30, 07:49 Természetjáró

Mondhatnók, minden túra bakancsos, egye fene, akkor ez itt a bakancsos Bakancsos-túra Kaposvár mellett, a Deseda-tó környékén.

Elolvasom
Bakancsos Atom Kupa 2024 HÍROLVASÓ

Bakancsos Atom Kupa 2024

2024.03.17, 23:07 Természetjáró

A 26 év alatt végül arra jutottunk, hogy a versenyeink célja: tájékozódási túraversenyzési lehetőség teremtése – bárhol. Amikor a főrendező, Jakab Albi – szokásos térképköröket futva – felvetette Zöldpontos Fodor Petinek, hogy a 2024. évi Bakancsos akár lehetne Kaposvár környékén is, a fiúk abban maradtak, „akár”, „miért ne”, „jó ötlet”. Ráadásul idén versenyünk kétnapos, lesz csapat- és egyéni verseny is, szóval május második hétvégéjén kimaxoljuk a tájékozódást.

Elolvasom
Őszi túra a Szekszárdi-dombságban HÍROLVASÓ

Őszi túra a Szekszárdi-dombságban

2023.10.23, 23:20 Természetjáró

Ezzel a túrával csatlakozunk a Tolna Megyei Természetbarát Szövetség által meghirdetett kegyeleti emléktúrához. A Fekete-kút mellett felállított emlékoszlopnál találkozunk a megye turistáival, hogy együtt emlékezzünk elhunyt turistatársainkra.

Elolvasom
Bakony-túra HÍROLVASÓ

Bakony-túra

2023.08.07, 23:19 Természetjáró

Lassan vége a nyárnak, kezdődik az őszi túra szezon. Első ráhangolódós túránk a Bakonyba vezet.

Elolvasom
Országjárás Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében HÍROLVASÓ

Országjárás Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

2023.04.26, 12:50 Természetjáró

Összeállt végre az országjárás programja, így megosztom veletek. Mint jeleztem már az idén az ország észak keleti csücskébe látogatunk el. Látnivaló sok van, nehéz volt válogatni remélem, a végleges program elnyeri tetszésetek. Lesznek szatmári ízek, egy kis történelem, népművészet, épített örökség, amelyekhez már csak a ti jókedvetek, kíváncsiságotok hiányzik.

Elolvasom
Bakancsos-túra HÍROLVASÓ

Bakancsos-túra

2023.04.25, 08:34 Természetjáró

Májusi Bakancsos-túra még nem volt. Ezt a hiányt idén pótoljuk, a Mecsekben. Mánfa nemcsak arról híres, hogy van ott az a kicsi, 12. századi Árpád-kori templom, de tőle délre találtható a Melegmányi-völgy, többek között.

Elolvasom
Túrák a Palócföld közepén, azaz a Cserhát bejárása! HÍROLVASÓ

Túrák a Palócföld közepén, azaz a Cserhát bejárása!

2023.03.18, 21:24 Természetjáró

Az elmúlt években a túrázás több új típusát is kipróbáltuk, ezek egyike egy adott tájegység bejárása. 2022-ben a Zemplénben kalandoztunk egy hetet. Ez évben a Cserhát látnivalóit és érdekességeit nézzük meg. A Cserhát éghajlatára nagy hatással van, hogy magasabbra kiemelkedett hegységek (Börzsöny, Mátra) gyűrűjében található. Az emiatt jellemző hegységközi "medencehatás" miatt a terület éghajlata mérsékelten hűvös és mérsékelten száraz.

Elolvasom
Túra a Gerecse mellőzött terepein HÍROLVASÓ

Túra a Gerecse mellőzött terepein

2023.02.04, 22:29 Természetjáró

A Gerecse déli, kevesek által járt helyeit fedezzük föl ezen a túrán, mely során a hegyközi medencékre és az azok peremét alkotó magaslatokra nyílnak kilátások.

Elolvasom
DDK Zobákpuszta – Remete-rét HÍROLVASÓ

DDK Zobákpuszta – Remete-rét

2023.01.08, 23:26 Természetjáró

A Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra útvonalán túrázunk, egy tömegközlekedéssel nem túl könnyen megszervezhető szakaszon. Várható látnivalók: az erdő. Van kiszállási lehetőség 15 km-nél, gyerek kéktúrázók kedvéért.

Elolvasom
Pólószerző kilométergyűjtés 2022 HÍROLVASÓ

Pólószerző kilométergyűjtés 2022

2022.12.15, 19:56 Természetjáró

Közeledik az év vége, s bár még egyetlenegy év végi túra hátravan, ideje realizálni a 2022-es kilométergyűjtés ajándékát. Az új Demeter-túravezetőkről szóló hírből tudjátok, hogy az egyik új túravezetőnk, Szász Csaba barátságban van a túrázói minősítéssel. A túrák MTSZ-pontértékéről külön hírben ő maga fog beszámolni, most koncentráljunk az idei év egyesületi pólószerző pontgyűjtésére. 

Elolvasom
Tata Kupa 2022. HÍROLVASÓ

Tata Kupa 2022.

2022.12.06, 10:00 Teke

Országos, nyílt, amatőr tekeverseny eredmények

Elolvasom
Miku-móka és hazagyaloglás HÍROLVASÓ

Miku-móka és hazagyaloglás

2022.11.28, 10:51 Természetjáró

Hagyomány a természetjárásban, hogy mikuláskor, hozzá közeli időpontban mindenképpen gyalogolni kell.  Természetjáró program 2022. december 10-én.

Elolvasom
Túra a Budai-hegységben HÍROLVASÓ

Túra a Budai-hegységben

2022.11.03, 17:38 Természetjáró

Késő őszi túra a budai hegyekben.

Elolvasom
Bakony túra ősszel HÍROLVASÓ

Bakony túra ősszel

2022.09.14, 21:37 Természetjáró

Kora őszi túra a Bakonyban

Elolvasom
Zselic, Fekete István emlékösvény HÍROLVASÓ

Zselic, Fekete István emlékösvény

2022.08.11, 22:58 Természetjáró

Ez után az őrült hőség után indul a szezon. A Zselic déli csücskével kezdjük meg az őszi túrasorozatot. Nagy kedvencem Fekete István, a sokunk által szeretett író, aki kezdő gazdatiszt korában ezen a vidéken dolgozott és vadászott gróf Mailáth György hitbizományi uradalmában Bakócán, az 1926-1929 közötti években, mint segédtiszt. Az itt szerzett élményeit írásaiban, regényeiben is megörökítette. Ennek emlékére készült a Mecsekerdő Zrt jóvoltából az emlékösvény, ahol az elhelyezett táblákon az író életéről, regényeiről kaphatunk információkat.

Elolvasom
Zirc tanösvények túra HÍROLVASÓ

Zirc tanösvények túra

2022.05.16, 16:00 Természetjáró

2022. május 28. (szombat) Zirc – Tanösvények (Pintér-hegyi, Eperjes, Eplény)

Elolvasom
Utolsó Demeter (teljesítmény)túrák HÍROLVASÓ

Utolsó Demeter (teljesítmény)túrák

2022.04.24, 16:25 Természetjáró

Szokásos május eleji, árvalányhajas gyalogtúra a Dél-Mezőföldön 2022. május 14-én, szombaton, utolsó alkalommal teljesítménytúra változatban. Utolsó Demeter TT mottója:  Minden út Paksra vezet.  Csak az nem túrázik, aki nem akar. 

Elolvasom
Bakancsos kirándulás HÍROLVASÓ

Bakancsos kirándulás

2022.03.06, 22:54 Természetjáró

Bakancsos kirándulás március 19-én, szombaton. Túravezető: Török Erzsébet.

Elolvasom
Túra a Visegrádi-hegységben! HÍROLVASÓ

Túra a Visegrádi-hegységben!

2022.02.22, 07:57 Természetjáró

A Kő-hegy felfedezése a Kő-hegyi tanösvényen! A Visegrádi-hegység kedvelt túracélpontja a mi szakosztályunknak is. Ezen a túrán a tájegység egyik kevésbé látogatott hegyére, a Kő-hegyre sétálunk fel. Szentendréről indulva szinte könnyed emelkedőn jutunk fel a Kő-hegyi tanösvényhez.

Elolvasom
Bükk – kövek, várak, források HÍROLVASÓ

Bükk – kövek, várak, források

2022.02.10, 20:51 Természetjáró

Kihasználva a hosszú hétvégében rejlő lehetőségéket (hosszabbak lehetnek a napi távok, messzebb található tájegységet választhatunk satöbbi), húsvétkor a Bükkben, Bánkút környékén tervezünk túrázni.  Időpont: 2022. április 14–18. (csütörtök–hétfő)

Elolvasom
Kirándulás a Bakonyban HÍROLVASÓ

Kirándulás a Bakonyban

2021.11.11, 09:32 Természetjáró

Az idei utolsó elutazós kirándulás.

Elolvasom
Kőről kőre a Velencei-hegységben HÍROLVASÓ

Kőről kőre a Velencei-hegységben

2021.10.19, 15:34 Természetjáró

A Velencei-hegység egy mindössze kb. 80 négyzetkilométeres területű tájegységünk. Az inkább dombsági jellegű kistáj szerény kiterjedése ellenére is gazdag természeti értékekben. Itt találjuk ugyanis hazánk legöregebb mélységi magmás kőzetét, a paleozoikumban keletkezett gránitot, amely az idő vasfogának köszönhetően egyedi és rendkívül látványos sziklaalakzatokat hozott létre. E különleges képződmények közül a legismertebbek az ingókövek, amelyek különös formáikkal leginkább óriások elhagyott játékszereire emlékeztetnek. Ezek többségét fedezhetjük fel ezen a Sukoróról induló, majd oda visszaérkező túrán.  

Elolvasom
Bakony – Gaja-szurdok HÍROLVASÓ

Bakony – Gaja-szurdok

2021.08.29, 21:58 Természetjáró

Szeptember 18-án a Bakony egyik leghangulatosabb patakvölgye, a Gaja-szurdok a gyalogtúránk látnivalója. A Gaja-szurdok a hegység legkeletibb részén, Fehérvárcsurgó és Bodajk között fekszik, ahol a hegyek már dombokká szelídülnek.

Elolvasom
Bakancsos Atom túra HÍROLVASÓ

Bakancsos Atom túra

2021.08.07, 07:34 Természetjáró

A Bakancsos Atom Kupa rendezvény keretében szokásosan idén is lesz vezetett túra. Az útvonalat – az ismert okok miatt – nem mondjuk előre, a többi info az alábbiakban:

Elolvasom
Kalandozás a Tési-fennsík peremén! HÍROLVASÓ

Kalandozás a Tési-fennsík peremén!

2021.06.01, 17:33 Természetjáró

A Keleti-Bakony legmagasabban fekvő települése, Tés és környéke sok mindenről nevezetes. A Tési-fennsík egykoron királyok vadászterülete volt, melyről vadászkastélyok romjai és a közeli Királyszállás neve is árulkodik.

Elolvasom
Túra a Villányi- hegységben HÍROLVASÓ

Túra a Villányi- hegységben

2020.10.12, 22:10 Természetjáró

Késő őszi túrára invitálunk mindenkit a Villányi-hegységbe, és ha már Villány, akkor természetesen a túrának egy borászatban lesz vége.

Elolvasom
Bakancsos túra Annafürdőn HÍROLVASÓ

Bakancsos túra Annafürdőn

2020.10.05, 08:58 Természetjáró

Bakancsos túra Lengyel, Annafürdőn.

Elolvasom
Vértes túra HÍROLVASÓ

Vértes túra

2020.08.10, 21:57 Természetjáró

A Vértes hegység a Bakony és a Gerecse között terül el. Nevét a legenda szerint egy történelmi esemény következtében kapta. Henrik német-római császár 1051-ben sikertelen hadjáratot folytatott a magyarok ellen. A haza felé futó német katonák eldobált fegyverei és vértjei szinte beborították a hegyoldalakat. Ezért a hegységet a mai napig Vértesnek hívják

Elolvasom
Bakonyi barangolás HÍROLVASÓ

Bakonyi barangolás

2020.06.10, 12:13 Természetjáró

Kálvária-kápolna, vízimalom, barokk római katolikus templom, európai hírű védett tiszafás, 300 éves tölgyek a veszprémi állatkerttel bezárólag – az egyéb látnivalók között.

Elolvasom
Bakancsos-túra Annafürdőn – elmarad HÍROLVASÓ

Bakancsos-túra Annafürdőn – elmarad

2020.03.17, 14:13 Természetjáró

Március 28-án a szokásos Bakancsos-túra van tervben, Lengyel-Annafürdőn. A kirándulás a BAK rendezvény része, információk erről alul.

Elolvasom
Rám-szakadék a Bakonyban! HÍROLVASÓ

Rám-szakadék a Bakonyban!

2020.05.13, 17:24 Természetjáró

Minden valamirevaló túrázó hallott már a Rám-szakadékról illetve járt már ott. Nyilván a Visegrádi-hegység egyik csodás helyéről van szó. Azonban ha körbenézünk kicsiny hazánkban, rájöhetünk, hogy létezik még hozzá fogható szurdoktúra a magyar hegyekben. Ilyen például a Bakonyban az Ördög-árok.

Elolvasom
Városi Bajnokság, 2019-2020. Ősz HÍROLVASÓ

Városi Bajnokság, 2019-2020. Ősz

2019.12.19, 19:54 Kosárlabda városi bajnokság

Féltávnál tart a paksi Városi Kosárlabda Bajnokság, hiszen véget ért az őszi forduló, mely szokás szerint az Old Boys vezetésével zárult.

Elolvasom
2018-as beszámoló HÍROLVASÓ

2018-as beszámoló

2019.05.22, 08:32 Szabadidő

Ez történt 2018-ban az ASE szabadidős szakcsoportjaiban.

Elolvasom
2018-as beszámoló HÍROLVASÓ

2018-as beszámoló

2019.05.22, 08:18 Asztalitenisz

Ez történt 2018-ban.

Elolvasom
Pünkösdi országjárás HÍROLVASÓ

Pünkösdi országjárás

2019.05.03, 17:51 Természetjáró

Nagykanizsa – Zalaegerszeg – Dobronak – Lendva (szlovéniai szomszédolás) Ismét olyan területre megyünk, ahova ritkán jutunk el, túrázni már jártunk Zalában, de a kulturális látnivalók még felfedezésre várnak. Remélhetőleg a pünkösdi 4 nap elegendő lesz arra, hogy ízelítőt kapjunk a megyéből, illetve átlépve a határon, szlovéniai élményekben is részünk lesz.

Elolvasom
MARATONI TEKE 2019. HÍROLVASÓ

MARATONI TEKE 2019.

2019.05.07, 20:32 Teke

2019-ben is maratoni teke és általános iskolák közötti tekeverseny.

Elolvasom
Veretlenül alapszakaszgyőztes az Old Boys HÍROLVASÓ

Veretlenül alapszakaszgyőztes az Old Boys

2019.04.10, 22:25 Kosárlabda városi bajnokság

Véget ért a Városi Kosárlabda Bajnokság alapszakasza. Minden mérkőzést lejátszottak a csapatok, így kezdődhet a rájátszás!

Elolvasom
15-16. Forduló HÍROLVASÓ

15-16. Forduló

2019.03.18, 18:53 Kosárlabda városi bajnokság

Folytatódtak a küzdelmek.

Elolvasom
10-14. Forduló HÍROLVASÓ

10-14. Forduló

2019.02.25, 18:43 Kosárlabda városi bajnokság

Rohan az idő! Nemcsak elkezdődött, de már 5 forduló le is zajlott a Paksi Kosárlabda Városi Bajnokság tavaszi fordulójából!

Elolvasom
Túra a Bakonyban HÍROLVASÓ

Túra a Bakonyban

2019.01.28, 10:54 Természetjáró

Bakonyi szurdokolás a kalandvágyóbbaknak.

Elolvasom
Véget ért az első kör HÍROLVASÓ

Véget ért az első kör

2019.01.06, 20:16 Kosárlabda városi bajnokság

Már csak néhány elmaradt mérkőzés van vissza, és véget ér az őszi forduló a Paksi Városi Kosárlabda Bajnokságban.

Elolvasom
Mikulás-túra HÍROLVASÓ

Mikulás-túra

2018.11.26, 21:16 Természetjáró

Páros év révén idén a megyei szervezet Mikulás programjához csatlakozunk. Szeretettel várunk mindenkit - a gyerek nem képezi a szükséges felszerelések részét - egy kellemes, nem túl korán elindulós, kényelmesen bandukolós, forró teás, zsíros kenyeres túrára a Mikulás társaságában.

Elolvasom
3-6. Forduló HÍROLVASÓ

3-6. Forduló

2018.11.21, 18:08 Kosárlabda városi bajnokság

Paksi Városi Kosárlabda Bajnokság, 3, 4, 5 és 6. fordulójának eredményei.

Elolvasom
2. Forduló HÍROLVASÓ

2. Forduló

2018.11.14, 20:02 Kosárlabda városi bajnokság

Paksi Városi Kosárlabda Bajnokság

Elolvasom
XXIX. Villamosenergia-ipari Teketalálkozó HÍROLVASÓ

XXIX. Villamosenergia-ipari Teketalálkozó

2018.10.30, 06:36 Teke

Paks a legjobb 1000 fő feletti társaság

Elolvasom
Közép-Dunántúli Piros 2. szakasz HÍROLVASÓ

Közép-Dunántúli Piros 2. szakasz

2018.07.30, 20:15 Természetjáró

Egyhetes barangolás a bakonyi rengetegben a piros jelzés mentén.

Elolvasom
Veretlenül bajnok az Old Boys HÍROLVASÓ

Veretlenül bajnok az Old Boys

2018.06.10, 19:51 Kosárlabda városi bajnokság

Befejeződtek a küzdelmek a városi bajnokságban. A bronzérmet a Puszta 5 City, míg az aranyat a tökéletes szezont futó Old Boys szerezte meg.

Elolvasom
Old Boys - Alibi KC az aranyért! HÍROLVASÓ

Old Boys - Alibi KC az aranyért!

2018.05.29, 19:53 Kosárlabda városi bajnokság

Túl vagyunk az elődöntőkön. Az Old Boys továbbra is menetel, míg a másik ágon kisebb meglepetésre a Face Kings alul maradt az Alibi KC-val szemben.

Elolvasom
Alapszakasz - utolsó forduló HÍROLVASÓ

Alapszakasz - utolsó forduló

2018.03.27, 20:47 Kosárlabda városi bajnokság

Lassan véget érnek az alapszakasz küzdelmei. Bár a tabella első fele már nem változhat, a középmezőnyben még apró változások lehetnek. A végleges sorrend, a még hátralévő egyetlen mérkőzés eredményének függvényében változhat.

Elolvasom
16. Forduló HÍROLVASÓ

16. Forduló

2018.03.11, 20:36 Kosárlabda városi bajnokság

Tenisznyelven szólva, két meccslabdája van az Old Boysnak, akik már 14 győzelemnél járnak és egyetlen siker elég nekik az alapszakasz győzelemhez. Bár a Face Kings sem hibázott, úgy néz ki, az eddig begyűjtött két vereség túl soknak bizonyult az elsőséghez.

Elolvasom
Bravúros Ultra Violák HÍROLVASÓ

Bravúros Ultra Violák

2018.03.11, 20:34 Kosárlabda városi bajnokság

A 15. forduló, az esélyesek győzelmei mellett egy meglepő eredményt is hozott. Az Ultra Violák egy izgalmas mérkőzésen tudtak nyerni az Alibi KC ellen.

Elolvasom
21. Bakancsos Atom Kupa HÍROLVASÓ

21. Bakancsos Atom Kupa

2018.03.01, 07:52 Természetjáró

A Bakancsos Atom Kupa nevű Gyalogos Természetjáró Tájékozódási Túraversenyt rendezzük meg 2018. március 24-én, szombaton. Több kategória van, minden természetjáró talál magának valót. A kezdő kategóriák valójában kirándulások, és remek alkalmak a tájékozódási gyakorlat csiszolgatására. (A teljes kiírás valahol alant.)

Elolvasom
14. Forduló HÍROLVASÓ

14. Forduló

2018.02.20, 20:10 Kosárlabda városi bajnokság

Ismét gálázott az Old Boys, de a Face Kings és a Puszta 5 is könnyedén nyert. Egy szoros mérkőzés ezúttal is akadt, most az Ultrák és a Baglyok vívtak kiélezett csatát.

Elolvasom
13. Forduló HÍROLVASÓ

13. Forduló

2018.02.18, 10:43 Kosárlabda városi bajnokság

Gólgazdag mérkőzésekkel folytatódott a városi bajnokság, de csak a Face Kings - Street Boys találkozó hozott nagyobb izgalmakat.

Elolvasom
11-12. forduló: Szétszakadó mezőny HÍROLVASÓ

11-12. forduló: Szétszakadó mezőny

2018.02.13, 18:30 Kosárlabda városi bajnokság

Újabb két forduló telt el, ám a rengeteg elhalasztott meccsnek köszönhetően, kicsit kaotikus az állás, ám az élmezőny és a tabella második felében tanyázó csapatok között, egyre nagyobb a különbség.

Elolvasom
Elkezdődött a tavaszi forduló HÍROLVASÓ

Elkezdődött a tavaszi forduló

2018.01.28, 10:34 Kosárlabda városi bajnokság

Újra pattog a labda, azaz három mérkőzéssel útjára indult a városi bajnokság tavaszi fordulója.

Elolvasom
Túra a Vértesben HÍROLVASÓ

Túra a Vértesben

2018.01.17, 07:45 Természetjáró

2018. február 10-én szombaton gyalogtúra a Vértesben. Túravezető: Gergely László

Elolvasom
Hibátlan élmenők HÍROLVASÓ

Hibátlan élmenők

2017.11.20, 22:33 Kosárlabda városi bajnokság

A tavalyi döntősök tovább szárnyalnak és továbbra is hibátlanok, valamint az őket követő mezőnyben sem történt komolyabb változás. Egyedül a Puszta 5 Citynek sikerült 3 hellyel a dobogóra ugrania.

Elolvasom
Vendéggyőzelmekkel folytatódott a bajnokság HÍROLVASÓ

Vendéggyőzelmekkel folytatódott a bajnokság

2017.10.31, 20:56 Kosárlabda városi bajnokság

A harmadik forduló után, már csak a tavalyi döntősök maradtak veretlenek. Botlott a Street Boys, a City pedig megszerezte első győzelmét.

Elolvasom
Bravúrközelben az Ultrák HÍROLVASÓ

Bravúrközelben az Ultrák

2017.10.26, 21:20 Kosárlabda városi bajnokság

A forduló legizgalmasabb mérkőzésén az Ultra Violák csak egyetlen ponttal maradtak alul a Face Kings-el szemben.

Elolvasom
Gyalogtúra a Mecsekben HÍROLVASÓ

Gyalogtúra a Mecsekben

2017.10.17, 09:06 Természetjáró

2017. november 4-i túra a Keleti Mecsekben Zobákpusztáról Hosszúheténybe

Elolvasom
XXVIII. Villamosenergia-ipari teketalálkozó HÍROLVASÓ

XXVIII. Villamosenergia-ipari teketalálkozó

2017.10.15, 14:31 Teke

Egyéni döntő

Elolvasom
XXVIII. Villamosenergia-ipari teketalálkozó HÍROLVASÓ

XXVIII. Villamosenergia-ipari teketalálkozó

2017.10.15, 11:42 Teke

Vegyes páros és összetett csapat eredmények

Elolvasom
XXVIII. villamosenergia-ipari Teketalálkozó HÍROLVASÓ

XXVIII. villamosenergia-ipari Teketalálkozó

2017.10.14, 18:43 Teke

2017.10.13-15. Online követhető eredmények

Elolvasom
Túra a Pilisben HÍROLVASÓ

Túra a Pilisben

2017.09.27, 15:54 Természetjáró

A Pilis hegység a nevét legmagasabb csúcsáról, a Pilis hegyről kapta, amely szó eredetileg kopasz hegytetőt jelent. A Pilis-tető sokáig lezárt terület volt, hiszen egy katonai bázis működött rajta 1996-ig. A Dunántúli-középhegység legmagasabb pontján álló kilátóból – megfelelő időjárási körülmények esetén – ámulatba ejtő panorámában lesz részünk. Időpont: 2017. október 21. (szombat)

Elolvasom
DDK 5. szakasz Szekszárdi-domsbág HÍROLVASÓ

DDK 5. szakasz Szekszárdi-domsbág

2017.09.27, 14:38 Természetjáró

A Dél-Dunántúli Kéktúra szisztematikus bejárása Túravezető: Gergely László A túra mottói: A természet tiszta rendszer, abban csak tiszta válaszok vannak. Utad értelme nem a cél, hanem a vándorlás.

Elolvasom
Napközis tábort tartott az ASE HÍROLVASÓ

Napközis tábort tartott az ASE

2014.08.26, 09:18 Szabadidő

2014. augusztus 11-15. között rendeztük meg nyári napközis táborunkat, 30 gyermek részvételével  

Elolvasom
V. Paksi Sportágválasztó Totó nyertesek HÍROLVASÓ
A Sörpatika legyőzte a Gőzös csapatát HÍROLVASÓ

A Sörpatika legyőzte a Gőzös csapatát

2013.03.05, 09:54 Szabadidő

 

Elolvasom
Gőzös a tabella élén HÍROLVASÓ

Gőzös a tabella élén

2012.11.29, 08:10 Szabadidő

Elolvasom
Mikulásváró játszóház HÍROLVASÓ

Mikulásváró játszóház

2012.11.29, 00:00 Szabadidő

  Ha  szeretnél  barkácsolni, karácsonyi díszeket készíteni, önfeledten játszani, akkor szüleiddel együtt vár a...

Elolvasom
Keményfába ütközött a Golyószórók csapata HÍROLVASÓ
Mélyrepülésben a Manuszkák HÍROLVASÓ

Mélyrepülésben a Manuszkák

2012.11.08, 17:39 Szabadidő

Elolvasom
Főlényes Tekergők győzelem HÍROLVASÓ

Főlényes Tekergők győzelem

2012.10.07, 11:47 Szabadidő

Elolvasom
Feil Imre a kenuról HÍROLVASÓ

Feil Imre a kenuról

2012.10.02, 17:39 Szabadidő

A kenuzás az mindig fontosabb számomra!

Elolvasom
Átadásra került az új fejlesztésekkel bővült Ozorádó Horgászpapardicsom HÍROLVASÓ

Átadásra került az új fejlesztésekkel bővült Ozorádó Horgászpapardicsom

2012.06.04, 16:35 Szabadidő

Mindenki talál kedvére való elfoglaltságot

Elolvasom
Húsvéti Kupa Bécsben HÍROLVASÓ

Húsvéti Kupa Bécsben

2012.04.16, 19:53 Szabadidő

Elolvasom
Gőzős a bajnok HÍROLVASÓ

Gőzős a bajnok

2012.03.31, 09:31 Szabadidő

Elolvasom
Tovább tart a Gőzös remeklése HÍROLVASÓ

Tovább tart a Gőzös remeklése

2012.02.25, 19:31 Szabadidő

Elolvasom
Eredmények a Városi Bajnokságból HÍROLVASÓ

Eredmények a Városi Bajnokságból

2012.02.13, 19:02 Szabadidő

Elolvasom
Városi Bajnokság HÍROLVASÓ

Városi Bajnokság

2012.02.06, 08:20 Szabadidő

Elolvasom
Mozgásszervi rovat 2. rész HÍROLVASÓ

Mozgásszervi rovat 2. rész

2012.01.03, 08:42 Szabadidő

Ismét jelentkezünk a sportsérülésekkel és azok rehabilitációjával foglalkozó rovatunkkal. Első, bemutatkozó cikkünkben általánosan bemutattuk a sportsérülések előfordulását és kezelését. Ezúttal már konkrét esettel, a térdizület keresztszalag károsodásával foglalkozunk. Bizonyára sokunk által ismert ez a gyakran előforduló sérülés, de reményeink szerint tudunk új és hasznos információval szolgálni a térdizület felépítéséről, a rehabilitációjáról és a megelőzéséről.  

Elolvasom
Gyere és találkozz a Télapóval a csarnokban HÍROLVASÓ

Gyere és találkozz a Télapóval a csarnokban

2011.11.23, 12:52 Szabadidő

Újra MIKULÁSVÁRÓ JÁTSZÓHÁZ!

Elolvasom
Eredmények és beszámoló a teke találkozóról HÍROLVASÓ
Az első interjú a Sportágválasztóról HÍROLVASÓ

Az első interjú a Sportágválasztóról

2011.09.12, 21:54 Szabadidő

A harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Nagy Sportágválasztón, több mint húsz sportág képviseltette magát. Rengeteg edzővel, sportolóval készült interjú. Az oldalon elindult egy szavazás, amin arra lehet szavazni, hogy kivel legyen interjú. A legtöbb szavazatot a Judo szakosztály kapta. Így elsőként az Atomerőmű Sportegyesület cselgáncs szakosztály egyik kiváló edzőjét, Kanczler Istvánt kérdeztem a sportágról.

Elolvasom
Szakosztályi beszámolók 2010 HÍROLVASÓ

Szakosztályi beszámolók 2010

2011.05.27, 09:28 Szabadidő

Elolvasom
Megjött a Mikulás az ASE csarnokban HÍROLVASÓ

Megjött a Mikulás az ASE csarnokban

2010.12.07, 10:38 Szabadidő

Mikulás járt az Atomerőmű csarnokában

Elolvasom
Mikulásváró játszóház HÍROLVASÓ

Mikulásváró játszóház

2010.12.02, 05:34 Szabadidő

Ha  szeretnél  barkácsolni, karácsonyi díszeket készíteni, önfeledten játszani, akkor szüleiddel együtt vár a

Elolvasom
Tűzvirág Táncegyütes HÍROLVASÓ

Tűzvirág Táncegyütes

2010.09.13, 07:00 Szabadidő

 Újvári Dávid a Tűzvirág Tánegyütesből!

Elolvasom
Strandröplabda Grand Prix, I. forduló, HÍROLVASÓ

Strandröplabda Grand Prix, I. forduló,

2010.06.26, 06:56 Szabadidő

Kimagasló színvonal, rapszodikus időjárás és remek hangulat jellemezte a Strandröplabda Grand Prix első fordulóját.

Elolvasom
ASE Természetjáró Szakosztály 2010. évi túraterve! HÍROLVASÓ

ASE Természetjáró Szakosztály 2010. évi túraterve!

2010.01.27, 09:50 Szabadidő

Kedves Túratársam! Örömmel nyújtom át a 2010. évi programtervezetünket a hagyományos kisfüzet formájában.A Demeter Egyesület és az ASE Természetjáró Szakosztálya ez évben is egységes szerkezetbe foglalt éves programtervet dolgozott ki, így könnyen követhető az év során is az eseménynaptár. Érdemes is lapozgatni, nyomon követni a programokat, hiszen ez évben is sok-sok különböző eseménnyel, túrával készülnek a túravezetők, programszervezők. Nekünk, túravezetőknek az a célunk, hogy a túrákon, rendezvényeken mindenki jól érezze magát, szívesen látjuk az egyesületi tagokat és az egyesületeken kívülieket egyaránt.

Elolvasom
Mikulásváró játszóház HÍROLVASÓ

Mikulásváró játszóház

2009.12.01, 07:08 Szabadidő

Nagyon nagy sikere volt az ASE Szabadidősport Szakosztály játszóházának november utolsó vasárnap délelőttjén.  

Elolvasom
I. paksi sportágválasztó: A 13+1 és a 13 találatosok névsora HÍROLVASÓ

I. paksi sportágválasztó: A 13+1 és a 13 találatosok névsora

2009.09.17, 07:54 Szabadidő

A tesztek kiértékelése során a 376 db kitöltött teszt közül 219 nyertes szelvényt találtunk. A 10-11-12-13 és a 13+1 találatos tesztek kitöltői az alábbi nyereményekben részesülnek. A nyereményeket október 02-a után szállítjuk ki az iskolákba.

Elolvasom
I. paksi sportágválasztó: A 13+1 és a 13 találatosok névsora HÍROLVASÓ

I. paksi sportágválasztó: A 13+1 és a 13 találatosok névsora

2009.09.17, 07:54 Szabadidő

 A tesztek kiértékelése során a 376 db kitöltött teszt közül 219 nyertes szelvényt találtunk. A 10-11-12-13 és a 13+1 találatos tesztek kitöltői az alábbi nyereményekben részesülnek. A nyereményeket október 02-a után szállítjuk ki az iskolákba.

Elolvasom
I. paksi sportágválasztó: A 13+1 és a 13 találatosok névsora HÍROLVASÓ

I. paksi sportágválasztó: A 13+1 és a 13 találatosok névsora

2009.09.17, 07:54 Szabadidő

A tesztek kiértékelése során a 376 db kitöltött teszt közül 219 nyertes szelvényt találtunk. A 10-11-12-13 és a 13+1 találatos tesztek kitöltői az alábbi nyereményekben részesülnek. A nyereményeket október 02-a után szállítjuk ki az iskolákba.

Elolvasom
Gyűjtsd a kilométereket - 2009. május 24-én HÍROLVASÓ

Gyűjtsd a kilométereket - 2009. május 24-én

2009.05.04, 19:26 Szabadidő

A Paksi Sportegyesület Szabadidő Szakosztálya és az Atomerőmű Sportegyesület Szabadidő Szakosztálya szervezésében kerül megrendezésre a „Gyűjtsd a kilométereket” elnevezésű több próba verseny.Időpont: 2009. május 24. vasárnapHelyszín: PaksGyülekező: 9 órakor az ASE csarnok előtt, mindenki a saját kerékpárjával érkezzen!Próbák: futás, kerékpár, gyaloglás, úszásA program körülbelül 13 óráig tart, és egy közös ebéddel zárul, az ürgemezei Faháznál!A rendezvény végén apró ajándékok kerülnek kisorsolásra a résztvevők között.A rendezvény célja, hogy a mozgást kedvelők jó hangulatban, egy sportos délelőttöt töltsenek el együtt.Bővebb információ:Sánta Istvánnál a 06 20/ 264-7840 vagyHorváthné Szeip Ildikónál a 06 20/ 398-5304- es telefonszámon lehet. 

Elolvasom
Nyári gyerektáborok HÍROLVASÓ

Nyári gyerektáborok

2006.08.21, 22:56 Szabadidő

Nyári gyerektáborok Az elmúlt évekhez képest rendhagyó helyszíneken voltak az idei nyári gyerektáborok. A kisebbek a Szelidi-tónál, a nagyobbak Zánkán tölthettek egy-egy felejthetetlen, élményekben és programokban gazdag hetet. Főszerepben a játék, kikapcsolódás volt, de emellett sok-sok új barátság és ismeretség is kötődött. Fényképek:

Elolvasom
III. Zöldfülű Játszóháznak nagy sikere volt HÍROLVASÓ

III. Zöldfülű Játszóháznak nagy sikere volt

2009.04.14, 07:44 Szabadidő

Nagy sikerrel ért véget az ASE Szabadidősport szakosztály és az Ökocsiga Egyesület közös szervezésében lebonyolított III. Zöldfülű Játszóház.A vasárnap délután lezajlott rendezvénynek a színvonalas programoknak és a szép tavaszi időnek köszönhetően rengeteg látogatója volt.Ügyességi játékok, tűzoltó bemutató, mobiltelefon dobóverseny gokartozási lehetőség, kutyás bemutató, bábszínház, és próbák sokasága várta a családokat. G.N.   

Elolvasom
Mikulásváró játszóház HÍROLVASÓ

Mikulásváró játszóház

2008.11.24, 20:41 Szabadidő

Ha  szeretnél  barkácsolni, karácsonyi díszeket készíteni, önfeledten játszani, akkor szüleiddel együtt vár a MIKULÁSVÁRÓ JÁTSZÓHÁZ 2008. november 30-án, vasárnap 9.00-13.00 óráigaz ASE SportcsarnokbanKedvedre válogathatsz a sok-sok program közül: - velünk lesz Buci Bohóc- kisebbeknek ugrálóvár- nagyobbaknak akadálypályás csúzda- arcfestés- ötpróba, ajándékgyűjtés- rönkfestés, barkácsolás- gipszfigurák festése A rendezvény szervezője és lebonyolítója az ASE Szabadidősport Szakosztálya A belépés ingyenes!  

Elolvasom
Mikulásváró Játszóház HÍROLVASÓ

Mikulásváró Játszóház

2013.12.07, 07:33 Szabadidő

Elolvasom
Interjú Poór Józseffel a Sportágválasztóról HÍROLVASÓ
Beszélgetés a teniszről HÍROLVASÓ

Beszélgetés a teniszről

2012.10.16, 15:29 Szabadidő

Elolvasom
Mikulásváró Játszóház HÍROLVASÓ

Mikulásváró Játszóház

2008.11.24, 07:02 Szabadidő

Ha szeretnél barkácsolni, karácsonyi díszeket készíteni, önfeledten játszani, akkorszüleiddel együtt vár aMIKULÁSVÁRÓ JÁTSZÓHÁZ 2008.November 30-án,Vasárnap 9:00-13:00 óráigaz ASE Sportcsarnokban  kedvedre válogathatsz a sok-sok program közül:- velünk lesz Buci Bohoc- kisebbeknek ugrálóvár                          - nagyobbaknak akadálypályás csúzda- Arcfestés                              - ötpróba, ajándékgyűjtés- rönkfestés, barkácsolás- gipszfigurák festése      A rendezvény szervezője és lebonyolítója az ASE Szabadidősport szakosztályaA belépés ingyenes!  

Elolvasom
Gyalogtúra a Bakonyban (Római-fürdős) HÍROLVASÓ

Gyalogtúra a Bakonyban (Római-fürdős)

2017.09.27, 16:19 Természetjáró

2017.08.26. szombat Nem nehéz, látványos-érdekes gyalogtúra a Bakonyban. Péter Imi ötlete nyomán

Elolvasom
ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%