2024-2025. , 1 forduló, eredmények
ElolvasomIdőpont: 2024. október 12. (szombat) Mi az a „kéktúrázás napja”? „Az ország legnagyobb ingyenes közösségi túranapja a Magyar Természetjáró Szövetség szervezésében. A 2020-as debütáló rendezvény sikerére építve az elmúlt években az Országos Kékkör bejárásán minden alkalommal több mint 3000 fő túrázott. A hagyomány folytatásaként 2024. október 12-én újra nekivágunk a kék sáv jelzést követve egy túrának.
ElolvasomEgyéni nyílt verseny
Elolvasom…mármint Komlóról Pécsre Még nem jelenthetjük ki bizonyosan, de alakulgat egy hazagyaloglás-túrasorozat. Hazagyaloglás Pécsre, valahonnan Pécs környékéről. A túrasorozat a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség túrája, ehhez csatlakozunk Paksról. Tavaly Hásságyról gyalogoltunk Pécsre, ami ismeretlen helyszínek felfedezését, újrafelfedezését is jelentette a résztvevők számára. Az idei mecseki túra klasszikusabb útvonalon, látványos turista-látnivalókat érintve (természetesen az eredeti hazagyaloglás-túra-elvek mentén) szerveződött.
ElolvasomVégre Demeter-vízitúra! Azoknak, akik tavaly már voltak és azoknak, akik idén jönnének. Ottalvós, 1. nap evezgetés, csorgás, strandolás, este tábortűz, sátorban alvás, 2. nap árral szemben visszaevezés, több pihenővel - a folyadékveszteség miatt.
ElolvasomEgy kevesek által ismert, Pakshoz közeli helyre hívlak titeket. Az ide-oda kanyargó ős-Sárvíz szintén a folyószabályozás áldozata lett, a fennmaradt holtágak feltöltődtek, feltöltődnek. A szedresi holtág még olyan állapotban van, amit érdemes megnézni. A tanösvény nem zsúfolt, bejárhatjuk rajta a holtág partját és környékét. Igazi Tüskevár-élmény: sár, madarak, békák, szúnyogok, pecások – és mi.
ElolvasomOrszágjáró programunk keretében ebben az évben Keszthely – Hévíz központtal, a két várost illetve a környezetüket ismerjük meg.
ElolvasomA dunaföldvári Dunatúra Egyesület Születésnapi teljesítménytúrája tavaly beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Hosszú éveken keresztül mi, demeteresek rendeztünk a Dél-Mezőföldön TT-t, értelemszerűen Demeter névvel.
ElolvasomMárcius idusán mi másra is gondolhatnánk. De mi most inkább a bringák nyergébe invitálunk. Sok év kihagyás után visszatér a Demeter programjába a március 15-i Petőfi-emléktúra. Gergely Laci a Decsi házaspárra hagyományozta a szervezést, így Béla és Zsuzska vezényletével vesszük nyakunkba a 62 km-es távot.
ElolvasomTovábbra is itt a lehetőség a hosszútávú túra utakat illetve az egyhetes túrákat kedvelőknek. Az elmúlt években a túrázás több új típusát is kipróbáltuk, ezek egyike a Térképkörök, melynek közös ismertetőjegye, hogy igyekeznek minél jobban kitölteni az adott hegységről kiadott Cartographia térképet, úgy, hogy csak jelzett turistautakon haladnak, és az útvonal sehol sem metszi önmagát. Innen ered a mottó is: ami a térképen kifér. Tavaly ősszel a Mecseki Térképkörbe vágtunk bele, és végig jártunk kb. 120 km-t a 226 km hosszú „körből”, így 2024 tavaszára már „csak” kb. 106 km maradt.
ElolvasomA Bodor Árpád-emléktúrákkal Árpi bácsira emlékezünk. Az első jelzett utakat Bodor Árpi bácsi tervezte a Gemencben, ő irányította a gyalogos természetjárók figyelmét erre a tájra. És ebből a szempontból nem kevésbé klasszikus a Sötétvölgyi parkerdő sem :) Az eredeti elképzeléshez képest útvonalváltozás.
ElolvasomCsaba idei első túrája az Országos Kék útvonalát követve Nagymarosi kompátkeléstől indul, aminek érdekessége, hogy tavaly Vivi lánya a Prédikálószékre szervezett túrával a Dunakanyart mutatta meg nekünk, melyet most a másik oldalról fogunk látni.
ElolvasomMég meg sem száradt a tinta a kisfüzeten, de máris módosítani kényszerülünk (a nagymarosi fakidőlések miatt). Túracsere: január 13-án, szombaton dél-dunántúli kéktúrázni megyünk. Tavaly a Remete-réten fejeztünk be egy szakaszt, és most is ott fogunk – a másik irányból érkezve.
ElolvasomAz év első túrájára invitálunk benneteket Paks mellé.
ElolvasomHa már meguntad az ünnepi semmittevést, elteltél a finom ételekkel no és a bejglivel és már kimozdulnál egy kicsit, vagy csak szeretnéd lejárni a felszedett kalóriákat, gyere velünk túrázni a két ünnep között. Az idei évzáró túránkat a Budai-hegységben tervezzük. Az útvonal nagy része a sárga turistajelzésen halad, ami egybeesik Buda egykori határával.
ElolvasomKönnyű túra azoknak, akik már kinőttek a Mikulásvárásból.
ElolvasomValamint Tatai Honvéd Kupa 2023. eredmények.
ElolvasomEgy hazagyaloglós túrára invitálunk benneteket a szokottnál némileg nagyobb távval. Szint nem sok lesz benne, viszont annál több szent, és még kompon állunk is, és építési területen is keresztül sunnyogunk.
ElolvasomEzzel a túrával csatlakozunk a Tolna Megyei Természetbarát Szövetség által meghirdetett kegyeleti emléktúrához. A Fekete-kút mellett felállított emlékoszlopnál találkozunk a megye turistáival, hogy együtt emlékezzünk elhunyt turistatársainkra.
ElolvasomMi az a „kéktúrázás napja”? Az ország legnagyobb ingyenes közösségi túranapja a Magyar Természetjáró Szövetség szervezésében. A 2020-as debütáló rendezvény sikerére építve 2021-ben és 2022-ben is az Országos Kékkör bejárását szervezték meg több, mint 3000 fő részvételével. A hagyomány folytatásaként 2023. október 14-én, a kék sáv jelzést követve újra az ország végig járása a cél.
ElolvasomHagyományos könnyű őszi séta Decsi Bélával Vak Bottyán emlékére.
ElolvasomA tavaly elmaradt túra miatt most mindenképpen jó idő lesz, nagy lelkesedéssel indulhatunk a környék bejárására a következőképpen:
ElolvasomKönnyű kerekezésre invitálunk benneteket Paks - Madocsa között.
ElolvasomŐsszel is itt a lehetőség a hosszútávú túra utakat illetve az egyhetes túrákat kedvelőknek. Az elmúlt években a túrázás több új típusát is kipróbáltuk, ezek egyike a Térképkörök, melynek közös ismertetőjegye, hogy igyekeznek minél jobban kitölteni az adott hegységről kiadott Cartographia térképet, úgy, hogy csak jelzett turistautakon haladnak, és az útvonal sehol sem metszi önmagát. Innen ered a mottója is: "ami a térképen kifér.
ElolvasomKicsit másképpen mint eddig... Egyéni nyílt verseny
ElolvasomÖsszeállt végre az országjárás programja, így megosztom veletek. Mint jeleztem már az idén az ország észak keleti csücskébe látogatunk el. Látnivaló sok van, nehéz volt válogatni remélem, a végleges program elnyeri tetszésetek. Lesznek szatmári ízek, egy kis történelem, népművészet, épített örökség, amelyekhez már csak a ti jókedvetek, kíváncsiságotok hiányzik.
ElolvasomMájusi Bakancsos-túra még nem volt. Ezt a hiányt idén pótoljuk, a Mecsekben. Mánfa nemcsak arról híres, hogy van ott az a kicsi, 12. századi Árpád-kori templom, de tőle délre találtható a Melegmányi-völgy, többek között.
ElolvasomA Covid előtti években megkezdett hagyomány szerint minden évben csatlakoztunk valamely társtúraszakosztály teljesítménytúrájához. Idén a Sárga Túrákat rendező ELTE-BEAC Természetjáró Szakosztály 15 km-es körtúráját választottuk.
ElolvasomSoron kívül beesett a dunaföldvári Dunatúra Egyesület Születésnapi Teljesítménytúrára szóló meghívása, aminek szeretnénk eleget tenni. Időpont: 2023. április 22.
ElolvasomTavaly januárban túratársaink tanösvényjelzéseket festettek a Brinyóban. Mivel az évnyitótúra hagyományosan Péter Imi túrája, az idei első gyaloglással összekötjük a kellemeset a hasznossal: 2023 első szombatján megnézzük a tanösvényt, meg hogy, igényelnek-e felújítást a tanösvényjelek.
ElolvasomHagyomány a természetjárásban, hogy mikuláskor, hozzá közeli időpontban mindenképpen gyalogolni kell. Természetjáró program 2022. december 10-én.
ElolvasomMi az a „kéktúrázás napja”? Az ország legnagyobb ingyenes közösségi túranapja a Magyar Természetjáró Szövetség szervezésében. A 2020-as debütáló rendezvény sikerére építve 2021-ben az Országos Kékkör bejárását szervezték meg 3240 fő részvételével. A hagyomány folytatásaként 2022 október 8-án, a kék sáv jelzést követve újra az ország végig járása a cél. Az Országos Kékkör 3 kéktúrarészén; az Országos Kéktúra (OKT), a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra (RP-DDK) és az Alföldi Kéktúra (AK) útvonalain, 143 túracsoporttal összesen mintegy 2585 km-t teszünk meg egy nap alatt együtt. Az esemény különlegessége, hogy a túra napján a GPS jeladóval felszerelt csoportok haladása valós időben, online követhető. A csoportok mozgása által húzott kék vonal a nap végére kirajzolja a Magyarországot körbejáró Országos Kékkör teljes nyomvonalát. Hagyományteremtő céllal, a nemzeti parkok és természetjáró egyesületek szakmai segítségével az MTSZ ezzel a túranappal szeretné felhívni a figyelmet nemzeti értékünkre, a Kéktúrára, annak értékes múltjára és lendületes jelenére.
ElolvasomSzokásos vízitúránkra hívlak titeket. Idén egy új, változatos szakasz vár ránk homokpadokkal, sok fürdéssel, esetleg egy kis sörözés/jégkrémezéssel.
Elolvasom2022. május 28. (szombat) Zirc – Tanösvények (Pintér-hegyi, Eperjes, Eplény)
ElolvasomÚgy tűnik, idén nem marad el pünkösd(i túra), végre összeállt a kiírás, már biztosan többen várjátok a pünkösdi igehirdetést. Idén az ország látnivalókban bővelkedő, nyugati szegletébe kalandozunk el. Bázisunk a méltán nagy kedvenc, a hangulatos Sopron lesz.
ElolvasomSzokásos május eleji, árvalányhajas gyalogtúra a Dél-Mezőföldön 2022. május 14-én, szombaton, utolsó alkalommal teljesítménytúra változatban. Utolsó Demeter TT mottója: Minden út Paksra vezet. Csak az nem túrázik, aki nem akar.
ElolvasomBakancsos kirándulás március 19-én, szombaton. Túravezető: Török Erzsébet.
ElolvasomAz év utolsó szervezett túrájára a szokásos módon az év utolsó előtti napján kerül sor. Már régen jártunk nagy csapattal a Tolnai piros, szakosztályunk által felfestett, Németkér–Paks szakaszán, ezért esett végül erre az útvonalra a választásunk.
ElolvasomAz MVM Paksi Atomerőmű Zrt. csapata rendezte a 2021. évi találkozót!
ElolvasomA Szekszárdi-dombság népszerű kirándulóhelyéről, Szálkáról indulunk. Grábócon megnézzük a ma is működő szerb ortodox templomot és kolostort, felmászunk a néhány éve épített Mária-kilátóba. Innét szépen művelt szőlők között, tágas réteken és erdőkben a Sötétvölgy érintésével Kakasdon a közkedvelt cukrászdában pihenjük ki a túra fáradalmait.
ElolvasomEz alkalommal a györkönyi pincefalu meglátogatása a célunk
ElolvasomA túra kényelmes kerékpározást jelent, mintegy 4 óra alatt, könnyű lesz – kezdők, gyerekek, nyugdíjasok, rátok gondolt a túravezető.
ElolvasomHagyománnyá vált, hogy minden szeptember utolsó szombatján elzarándokolunk a Vak Bottyán-kopjafához. Vak Bottyántól Vak Bottyánig.
ElolvasomSzeptember 18-án a Bakony egyik leghangulatosabb patakvölgye, a Gaja-szurdok a gyalogtúránk látnivalója. A Gaja-szurdok a hegység legkeletibb részén, Fehérvárcsurgó és Bodajk között fekszik, ahol a hegyek már dombokká szelídülnek.
ElolvasomOrszágos igazolt és amatőr csapat és egyéni tekeverseny.
ElolvasomTolnaikum-sorozat: A négy alkalommal viszonylag rövid távokon túrázunk megyénk különböző pontjain.
ElolvasomFolytatódik a Tolnai Piros útvonal szervezett vándorlás keretében való bejárása.
ElolvasomBakancsos túra Lengyel, Annafürdőn.
ElolvasomPapíron a piros túra utolsó szakasza, de a változtatások miatt még maradtak etapok. Sebaj, gála-túrázás, rövid táv, dunai ártér, gyönyörű kilátás vár ránk. Gyertek velünk!
Elolvasom80 vegyes gurításos országos amatőr megmérettetés.
ElolvasomFogadjátok megértéssel és türelemmel!
ElolvasomVan Péter Imi túravezető-társunknak a vizek mentén haladó kerékpártúra-sorozata. (Nem, még mindig nem vízibiciklivel.) A jövő hét második felében tervezett, de tudjukki miatt elmaradó Tisza-kerékpártúrára megemlékezve szombaton csatlakozhatunk Imihez egy félnapos, Paks környéki tekerésre.
ElolvasomVannak ezek a színes túramozgalmak – a kéken kívül is –, amelyeket túramozgalom keretében lehet végigjárni. No, ezt irigyeltük meg, mivel nekünk is van hosszú Tolnai Piros útvonalunk. Gutai Dani idén 7 részletben megszervezi, túravezeti a szakaszokat, hogy aztán ebből a végigvándorlásból kiindulva év végén mozgalmat alkossunk Tolnai Piros néven.
ElolvasomAz Erőműtől a városig tartó séták sorozatának következő alkalmára március 20-án kerül sor. Ezúttal Csámpa felől jutunk el a városig.
ElolvasomAz Erőműtől a városig tartó séták sorozatának következő alkalmára február 14-én kerül sor. Új útvonal – új élmény.
ElolvasomBefejeződött a verseny, Zavarkó Vilmos megvédte címét.
ElolvasomAz Erőműtől a városig tartó séták sorozatának következő alkalmára január 17-én kerül sor. Ezúttal végig járt úton fogunk gyalogolni.
ElolvasomFéltávnál tart a paksi Városi Kosárlabda Bajnokság, hiszen véget ért az őszi forduló, mely szokás szerint az Old Boys vezetésével zárult.
Elolvasom2020 évi Vegyes páros Tekeverseny!
ElolvasomAz Erőműtől a városig tartó séták sorozatának második alkalmára december 13-án kerül sor. A novemberivel szemben ezúttal végig járt úton fogunk maradni.
ElolvasomA Demeter Egyesület havonta egy alkalommal gyalogtúrát szervez az Erőműtől a városig, az első alkalomra november 15-én kerítünk sort.
ElolvasomRemek hangulatú családias rendezvény volt a tekéseknél
ElolvasomEz történt 2018-ban az ASE szabadidős szakcsoportjaiban.
ElolvasomPetőfi Sándor emléktúra májusban!
ElolvasomNagykanizsa – Zalaegerszeg – Dobronak – Lendva (szlovéniai szomszédolás) Ismét olyan területre megyünk, ahova ritkán jutunk el, túrázni már jártunk Zalában, de a kulturális látnivalók még felfedezésre várnak. Remélhetőleg a pünkösdi 4 nap elegendő lesz arra, hogy ízelítőt kapjunk a megyéből, illetve átlépve a határon, szlovéniai élményekben is részünk lesz.
ElolvasomSzokásos május eleji, árvalányhajas gyalogtúra a Dél-Mezőföldön
Elolvasom2019-ben is maratoni teke és általános iskolák közötti tekeverseny.
ElolvasomI. osztály, tavaszi Egyéni verseny, legjobb 12 fő részére
ElolvasomII. osztály, Tavaszi Egyéni Verseny, a legjobb 12 fő részére
ElolvasomRohan az idő! Nemcsak elkezdődött, de már 5 forduló le is zajlott a Paksi Kosárlabda Városi Bajnokság tavaszi fordulójából!
ElolvasomKönnyű, bulizós, beöltözős kószálásra invitálunk mindenkit Dunakömlőd környékére.
ElolvasomKarácsony után, szilveszter előtt mindenki túrázik. Az ASE Természetjáró Szakosztálya és a Demeter Egyesület december 29-i gyalogtúra javaslata: Hazacsorgás Györkönyből.
ElolvasomMár csak néhány elmaradt mérkőzés van vissza, és véget ér az őszi forduló a Paksi Városi Kosárlabda Bajnokságban.
ElolvasomPaksi Városi Kosárlabda Bajnokság, 3, 4, 5 és 6. fordulójának eredményei.
ElolvasomPaksi Városi Kosárlabda Bajnokság
ElolvasomPaks a legjobb 1000 fő feletti társaság
ElolvasomElkezdődött a Paksi Városi Kosárlabda Bajnokság, 2018-2019-es szezonja
ElolvasomPaksi Városi Kosárlabda Bajnokság, 2018 / 2019-es szezon, Őszi Forduló!
ElolvasomFrissen végzett túravezetőnk egy rendhagyó - igény esetén akár hagyományteremtő - kenus túrára invitál minket.
ElolvasomAvassuk fel együtt a felújított tekepályát
ElolvasomRemek, közeli lehetőség a tekézni vágyóknak!!!
ElolvasomBaráti találkozó alkalmával vehetett revánsot a tatai csapat
ElolvasomNyár közepi túra a Nyugati-Mecsekben, Árpád-kori templommal és lombkorona sétánnyal.
ElolvasomA tatai tekecsapattal játszott barátságos mérkőzést az ASE csapata.
ElolvasomEredményes versenyt játszott az ASE
ElolvasomPaksi általános iskolák közötti hagyományos verseny és nyílt amatőr verseny a kiírás szerint.
ElolvasomOrszágos, nyílt, amatőr tekeverseny eredmények
ElolvasomA Demeter Teljesítménytúrák leghosszabb és legrövidebb távja is megvalósul idén, 2018. május 12-én
ElolvasomTenisznyelven szólva, két meccslabdája van az Old Boysnak, akik már 14 győzelemnél járnak és egyetlen siker elég nekik az alapszakasz győzelemhez. Bár a Face Kings sem hibázott, úgy néz ki, az eddig begyűjtött két vereség túl soknak bizonyult az elsőséghez.
ElolvasomA Bakancsos Atom Kupa nevű Gyalogos Természetjáró Tájékozódási Túraversenyt rendezzük meg 2018. március 24-én, szombaton. Több kategória van, minden természetjáró talál magának valót. A kezdő kategóriák valójában kirándulások, és remek alkalmak a tájékozódási gyakorlat csiszolgatására. (A teljes kiírás valahol alant.)
ElolvasomÚjabb két forduló telt el, ám a rengeteg elhalasztott meccsnek köszönhetően, kicsit kaotikus az állás, ám az élmezőny és a tabella második felében tanyázó csapatok között, egyre nagyobb a különbség.
ElolvasomÚjévi Mix verseny eredmények
Elolvasom2018. január elsején a paksi strand mellett lévő dombon került sor az év első edzésére.
Elolvasom2018. év első nyílt versenye
ElolvasomIV. Paksi Nyílt Vegyes páros Tekeverseny
ElolvasomSzombaton kerül megrendezésre a Paksi Amatőr Kosárlabda Városi Kupa. Az első alkalommal megrendezésre kerülő tornán, hat csapat méri össze erejét.
ElolvasomA mostoha körülmények ellenére lezajlott a verseny.
Elolvasom2017. November 25-én kerül megrendezésre az Első Paksi Amatőr Kosárlabda Kupa! Várjuk a csapatok jelentkezését!
ElolvasomNémetkérről gyalogolunk haza, Paksra
ElolvasomVegyes páros és összetett csapat eredmények
Elolvasom2017.10.13-15. Online követhető eredmények
ElolvasomA Pilis hegység a nevét legmagasabb csúcsáról, a Pilis hegyről kapta, amely szó eredetileg kopasz hegytetőt jelent. A Pilis-tető sokáig lezárt terület volt, hiszen egy katonai bázis működött rajta 1996-ig. A Dunántúli-középhegység legmagasabb pontján álló kilátóból – megfelelő időjárási körülmények esetén – ámulatba ejtő panorámában lesz részünk. Időpont: 2017. október 21. (szombat)
ElolvasomGyalogos kirándulás a Tihanyi-félszigeten, az ország első tanösvényén Túravezető: Wollner Pál
ElolvasomA Dél-Dunántúli Kéktúra szisztematikus bejárása Túravezető: Gergely László A túra mottói: A természet tiszta rendszer, abban csak tiszta válaszok vannak. Utad értelme nem a cél, hanem a vándorlás.
ElolvasomElkészült a 2017 / 2018. évi városi kosárlabda bajnokság versenykiírása
ElolvasomTavaszi Bográcstúra 2016.05.02 - 2016.05.06 Burgmann-Atom kupa 2016.05.06 - 2016.05.08 Mentori Hétvége 2016.05.21 - 2016.05.22 Felnőtt kalóztábor 2016.05.30 - 2016.06.03 Immo C Service Csapatépítő tréning 2016.06.03 - 2016.06.04 Nyiltvizi Sportnap 2016.06.04 - 2016.06.05 Soltész Paks kupa 2016.06.11 - 2016.06.12 Gyerektábor I. - Dombori 2016.06.18 - 2016.06.23 Gyerektábor I. - Balatonfüred 2016.06.20 - 2016.06.26 Gyerektábor II. - Dombori 2016.06.26 - 2016.07.01 Kosarasok csapatépítés 2016.06.27 - 2016.06.28 Gyerektábor II - Balatonfüred 2016.07.04 - 2016.07.10 Faludi ügyvédi vitorláztatás 2016.07.02 – 2016.07.03. Burgmann Kalóz OB 2016.07.23 - 2016.07.28 Artesz kupa 2016.08.20 - 2016.08.21 Dolfin OB 2016.09.01 - 2016.09.04 45. VVT 2016.09.15 - 2016.09.18 Őszi Bográcstúra 2016.09.26 - 2016.09.30
ElolvasomPaks város 2016/17. évi Nyílt női röplabda bajnoksága Célja: röplabdázási lehetőség biztosítása, bajnoki helyezések eldöntése Helye: Paks, Deák Ferenc Ált. Isk. tornaterme pályáján. Ideje: 2016. október elejétől hétfő esténként 16: 30-tól /kb. áprilisig/ Rendezője: ASE Szabadidősport szakosztálya, Paksi RK Lebonyolítás: körmérkőzés és helyosztók, a résztvevők számától függően. Egy mérkőzés öt 15 pontig tartó játszmából áll. A helyezéseket a több nyert mérkőzés dönti el. Díjazás: érem, kupa Versenyszámok: női négyes Résztvevők: Azon, négyfős /+négy fő csere, amely nem kötelező/ csapatok életkor és tudás megkötöttség nélkül, melyek a nevezési határidőig beneveznek. A bajnokság során mindenki csak egy csapatban játszhat! Egyebek: sorsolás a nevezések beérkezése után Szabályok a négyes röplabda szabályai alapján /mini, 7*7-es pályán/. Mindenki saját felelősségére játszik. Nevezés: Írásban a csapat nevét, a csapatvezető személyét, elérhetőségét tartalmazva. Cím: Poór József Paks Deák F. Ált. Isk. Tolnai út 19. E-mailben: chivi.hu@ freemail.hu Érdeklődni.: telefonon Poór József 06-20-926-2956 Sánta István 06-20-264-7840 Nevezési határidő: 2016.10.10. Paks, 2016. 09. 21. Nevezési lap Csapat neve: Versenyszám: női röplabda Csapattagok: Csapatvezető neve, elérhetősége/ telefon, e- mail/: aláírás
ElolvasomNyereményük 1-1 sportágválasztós póló, melyet 2014. október 1-je után szállítunk ki az iskolákba.
ElolvasomElkészült a női városi röplabda bajnokság 2014/2015-ös idényének versenykiírása
Elolvasom2014. augusztus 11-15. között rendeztük meg nyári napközis táborunkat, 30 gyermek részvételével
Elolvasom2014. szeptember 09-én kedden 19.30 órakor újra kezdődik az asszonytorna, ezt követően csütörtökönként 19.30 és vasárnapon esténként várjuk a mozogni vágyó hölgyeket.
ElolvasomElolvasom
A Paksi Kézilabda tulajdonképpen nem teljesen új dolog a városunk életében
ElolvasomNekem ez a sport az életem. Vízben születtem, vízen élek és remélhetőleg vízen halok meg.
ElolvasomA nagy küzdelem képriporttal
ElolvasomNem csak a fiúk próbálták ki a boxot
ElolvasomIdén is sokan kipróbálták az íjászatot
ElolvasomA gyerekek a búvárkodást is kipróbálhatták
ElolvasomRemek idő várta a fiatalokat péntek reggel
ElolvasomMindenki talál kedvére való elfoglaltságot
ElolvasomA nagy érdeklődésre való tekintettel februárban is előadást szervezünk, melynek témája:
ElolvasomNemzetközi "Duna Liga" bocsa bajnokság lesz a hétvégén a szokásos "Bocsa Dromban" a Deák Iskola tornatermében.
ElolvasomÚjra Pakson a Természetes Egyensúly előadás
ElolvasomAntóni József közel negyven éve, hogy a kosárlabda rabja lett. Először játékos, majd edző, most pedig utánpótlás vezető nálunk, az Atomerőmű SE kosárlabda szakosztályánál. Részese a négy bajnoki és kupa győzelemnek. Főállásban, az Atomerőműben minőségfelügyelő. Ha kosárlabda mérkőzés van Pakson, mindegy, hogy a legkisebbek játszanak vagy a nagy csapat, ő biztos kint van a mérkőzésen.
ElolvasomAnyagcseretípus-mérésen alapuló, egyénre szabott, fogyást elősegítő és vitalizáló életviteli szaktanácsadás
ElolvasomVarjú Gábort az Atomerőmű SE vitorlaszakosztály egyik vezetőjét kérdeztem a Sportágválasztón a vitorlázásról. Gábor már gyerek kora óta szerelmes ebbe a sportba és minden szabadidejében a hullámokat szeli, vagy a gyerekekkel próbálja megszeretetni ezt a csodálatos sportot.
ElolvasomEredmények az 1. fordulóból
Elolvasom183 nyertes szelvény
ElolvasomA Nagy Sportágválasztón a judo után ismét egy nagyon kemény sportág képviselőjét, Feil Imrét a kajak-kenu sportág egyik rettenetesen jó edzőjét kérdeztük. Imre már gyerek kora óta a kenuval foglalkozik. Sportolóként és edzőként is rettenetesen kemény munkát végez.
ElolvasomIIII. alkalommal kerül megrendezésre a Nagy Sportágválasztó az Ürgemezei strandon. Nem csak gyerekeknek!
ElolvasomRhón Richárdot az Atomerőmű sportegyesület kajak-kenu szakosztály exifista válogatottját kérdezzük.
Elolvasom"Nem titkolt szándék volt, a bajnoki címet megszerezni az ASE csapatában."
ElolvasomA nyertesek névsora.
ElolvasomII. alkalommal került megrendezésre Pakson az Ürgemezei strandon a Nagy Sportágválasztó.
ElolvasomPakson, az Ürgemezi strandon 2010.09.03-04.-én második alkalommal kerül megrendezésre a Nagy Sportágválasztó.
ElolvasomA hétvégi városi strandfoci eredményei.
ElolvasomKimagasló színvonal, rapszodikus időjárás és remek hangulat jellemezte a Strandröplabda Grand Prix első fordulóját.
ElolvasomA Paksi Sportegyesület Szabadidő Szakosztálya és az Atomerőmű Sportegyesület Szabadidő Szakosztálya szervezésében kerül megrendezésre a „Gyűjtsd a kilométereket” elnevezésű többpróba verseny.
ElolvasomA Nagy Sportágválasztó alapítói sajtótájékoztató keretében adták hírül, hogy 2010-ben a rendezvény túllép Budapesten határain és 15 vidéki városban is megjelenik. A fővárosban a rendezvényt 2007 szeptemberében indított útjára a Merkapt Maraton Team SE, hogy egy évben kétszer májusban és szeptemberben rendszeresen lehetőséget adjon a sportot „kínáló” és a sportot „kívánók” számára, hogy egymásra találjanak.
Elolvasom2010. február 12. napjától a teniszt kedvelő ASE tagok részére sportolási lehetőség nyílik péntekenként 10.00-12.00 óra, valamint vasárnaponként 12.00-14.00 óra között egy pálya igénybe vételével a Paksi SE Teniszcsarnokában. Jelentkezés: Sánta István úrnál az ASE Szabadidősport Szakosztály sportszervezőjénél, a +36202647840 telefonszámon, munkanapokon 10-14 óra között.
Elolvasom2010. február 12. napjától a teniszt kedvelő ASE tagok részére sportolási lehetőség nyílik péntekenként 10.00-12.00 óra, valamint vasárnaponként 12.00-14.00 óra között egy pálya igénybe vételével a Paksi SE Teniszcsarnokában. Jelentkezés: Sánta István úrnál az ASE Szabadidősport Szakosztály sportszervezőjénél, a +36202647840 telefonszámon, munkanapokon 10-14 óra között.
ElolvasomAz Atomerőmű SE VSC kiemelt programjai a 2010 évben
ElolvasomKedves Túratársam! Örömmel nyújtom át a 2010. évi programtervezetünket a hagyományos kisfüzet formájában.A Demeter Egyesület és az ASE Természetjáró Szakosztálya ez évben is egységes szerkezetbe foglalt éves programtervet dolgozott ki, így könnyen követhető az év során is az eseménynaptár. Érdemes is lapozgatni, nyomon követni a programokat, hiszen ez évben is sok-sok különböző eseménnyel, túrával készülnek a túravezetők, programszervezők. Nekünk, túravezetőknek az a célunk, hogy a túrákon, rendezvényeken mindenki jól érezze magát, szívesen látjuk az egyesületi tagokat és az egyesületeken kívülieket egyaránt.
ElolvasomA paksi kosárlabda szurkolók által nyáron életre hívott Atomic Boys Szurkolói Egyesület céljai között szerepel többek közt az egészséges életmód népszerűsítése, a város iránti elkötelezettség erősítése. Éppen a fentiek miatt invitálta tevékeny munkára tagjait a szárnyait bontogató Egyesület a hétvégén.
ElolvasomAz Atomerőmű Sportegyesület Cselgáncs és Kajak-Kenu Szakosztályának sportolói és edzői összefogva dolgoztak a Dunapartért.
Elolvasom2009. október 24.-én az ASE sportcsarnokban kerül megrendezésre az a Nemzetközi Twirling Bajnoskág, ahol a magyar csapatokon kívűl, horvátok, szlovének és olaszok is részt vesznek.
ElolvasomAz I. Paksi Sportágválasztón nemcsak az ASE sportolóit és edzőit láthattuk, hanem a PSE részéről a focistákat, teniszezőket, tájfutókat, ritmikus gimnasztikásokat, shotokan karatésokat és boxolókat. Első ízben Szakály Sándorral a box szakosztály edzőjével készült interjú.
ElolvasomAz I. Paksi Sportágválasztó képei az első nap, első feléről.
ElolvasomAz I. Paksi Sportágvalasztón Meczker Bettinával készült interjú.
ElolvasomTámogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17