HÍROLVASÓ
80 vegyes gurításos tekeverseny, a Rákoshegy Tekepályán
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Az idei pünkösdi országjáró túránkon Nógrád vármegyét vesszük célba, hiszen az ország ebbe a szegletébe ritkán jutunk el, pedig látnivaló van bőven. Ellátogatunk az UNESCO világörökségi listáján szereplő Hollókőre, elballagunk a hollókői várba, ahonnan a vállalkozó szellemű turisták elgyalogolnak velem az Istentenyere kilátóba. Leszállunk a föld alá és megnézzük a Bányászmúzeumot Salgótarjánban, ki nem hagyjuk az Ipolytarnóci őslényparkot, valamint elmerülünk Tar buddhista világában. Hozzácsapjuk még a kis túlzással magyar Kappadókiának is nevezett Kazári riolittufa képződményt, valamint Salgó/Somoskő várát.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Bakancsos kirándulás március 19-én, szombaton. Túravezető: Török Erzsébet.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Bakancsos túra Lengyel, Annafürdőn.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Ez történt 2018-ban az ASE szabadidős szakcsoportjaiban.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
2017. November 25-én kerül megrendezésre az Első Paksi Amatőr Kosárlabda Kupa! Várjuk a csapatok jelentkezését!
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Elkészült a 2017 / 2018. évi városi kosárlabda bajnokság versenykiírása
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Paks város 2016/17. évi Nyílt női röplabda bajnoksága Célja: röplabdázási lehetőség biztosítása, bajnoki helyezések eldöntése Helye: Paks, Deák Ferenc Ált. Isk. tornaterme pályáján. Ideje: 2016. október elejétől hétfő esténként 16: 30-tól /kb. áprilisig/ Rendezője: ASE Szabadidősport szakosztálya, Paksi RK Lebonyolítás: körmérkőzés és helyosztók, a résztvevők számától függően. Egy mérkőzés öt 15 pontig tartó játszmából áll. A helyezéseket a több nyert mérkőzés dönti el. Díjazás: érem, kupa Versenyszámok: női négyes Résztvevők: Azon, négyfős /+négy fő csere, amely nem kötelező/ csapatok életkor és tudás megkötöttség nélkül, melyek a nevezési határidőig beneveznek. A bajnokság során mindenki csak egy csapatban játszhat! Egyebek: sorsolás a nevezések beérkezése után Szabályok a négyes röplabda szabályai alapján /mini, 7*7-es pályán/. Mindenki saját felelősségére játszik. Nevezés: Írásban a csapat nevét, a csapatvezető személyét, elérhetőségét tartalmazva. Cím: Poór József Paks Deák F. Ált. Isk. Tolnai út 19. E-mailben: chivi.hu@ freemail.hu Érdeklődni.: telefonon Poór József 06-20-926-2956 Sánta István 06-20-264-7840 Nevezési határidő: 2016.10.10. Paks, 2016. 09. 21. Nevezési lap Csapat neve: Versenyszám: női röplabda Csapattagok: Csapatvezető neve, elérhetősége/ telefon, e- mail/: aláírás
Elolvasom
HÍROLVASÓ
{edocs}pdf/2016_04_16_odu_tura.pdf,630,520{/edocs}
Elolvasom
HÍROLVASÓ
{edocs}pdf/2016_03_31_husvet.pdf,630,520{/edocs}
Elolvasom
HÍROLVASÓ
{edocs}pdf/2015_08_29_Radioamator.pdf,630,520{/edocs}
Elolvasom
HÍROLVASÓ
2015. szeptember 08-án, kedden 19.45 órakor újra kezdődik az asszonytorna, ezt követően csütörtökönként 19.45 és vasárnapon esténként várjuk a mozogni vágyó hölgyeket.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Cegléden rendezték az Ifjúsági B Országos Bajnokságot, ahol a 73 kilogrammos súlycsoportban induló versenyzőnk aranyéremmel a zsebében tért haza. Ugyanitt Knap Ivett és Wolf Márton bronzérmet szerzett, őket is megilleti a gratuláció!
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Nyereményük 1-1 sportágválasztós póló, melyet 2014. október 1-je után szállítunk ki az iskolákba.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Elkészült a női városi röplabda bajnokság 2014/2015-ös idényének versenykiírása
Elolvasom„A családom a szponzorom!” címmel a Nagy Sportágválasztó, a Nagy Hangszerválasztó, a MOL és az ÚJ Európa Alapítvány közös esszépályázatot hirdet 10-18 éves fiatalok számára
Elolvasom
HÍROLVASÓ
2014. augusztus 11-15. között rendeztük meg nyári napközis táborunkat, 30 gyermek részvételével
Elolvasom2014. szeptember 09-én kedden 19.30 órakor újra kezdődik az asszonytorna, ezt követően csütörtökönként 19.30 és vasárnapon esténként várjuk a mozogni vágyó hölgyeket.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Az esemény részletes leírása a Bővebben-re kattintva elolvasható!
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Május 10-én, szombaton 13 órakor indul a túra a Sörkert Büfétől.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
8-12 éves korosztálynak az ASE Szabadidősport Szakosztály szervezésében
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Tudd meg, mennyi a szervezeted energiaszintje!
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
A Paksi Kézilabda tulajdonképpen nem teljesen új dolog a városunk életében
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Ha szeretnél barkácsolni, karácsonyi díszeket készíteni, önfeledten játszani, akkor szüleiddel együtt vár a...
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Nekem ez a sport az életem. Vízben születtem, vízen élek és remélhetőleg vízen halok meg.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
A harcművészet menő volt a nagyobb fiúknál
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A nagy küzdelem képriporttal
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Nem csak a fiúk próbálták ki a boxot
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Idén is sokan kipróbálták az íjászatot
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A gyerekek a búvárkodást is kipróbálhatták
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Remek idő várta a fiatalokat péntek reggel
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Mindenki talál kedvére való elfoglaltságot
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
8-12 éves korosztálynak az ASE Szabadidősport Szakosztály szervezésében
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
2012.április 1.(vasárnap) 9.00-13.00 óráig ASE Sportcsarnok
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
A nagy érdeklődésre való tekintettel februárban is előadást szervezünk, melynek témája:
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Nemzetközi "Duna Liga" bocsa bajnokság lesz a hétvégén a szokásos "Bocsa Dromban" a Deák Iskola tornatermében.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Ismét jelentkezünk a sportsérülésekkel és azok rehabilitációjával foglalkozó rovatunkkal. Első, bemutatkozó cikkünkben általánosan bemutattuk a sportsérülések előfordulását és kezelését. Ezúttal már konkrét esettel, a térdizület keresztszalag károsodásával foglalkozunk. Bizonyára sokunk által ismert ez a gyakran előforduló sérülés, de reményeink szerint tudunk új és hasznos információval szolgálni a térdizület felépítéséről, a rehabilitációjáról és a megelőzéséről.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Újra MIKULÁSVÁRÓ JÁTSZÓHÁZ!
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Újra Pakson a Természetes Egyensúly előadás
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
A TREND csapata nyeret a bajnokságot
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Antóni József közel negyven éve, hogy a kosárlabda rabja lett. Először játékos, majd edző, most pedig utánpótlás vezető nálunk, az Atomerőmű SE kosárlabda szakosztályánál. Részese a négy bajnoki és kupa győzelemnek. Főállásban, az Atomerőműben minőségfelügyelő. Ha kosárlabda mérkőzés van Pakson, mindegy, hogy a legkisebbek játszanak vagy a nagy csapat, ő biztos kint van a mérkőzésen.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Anyagcseretípus-mérésen alapuló, egyénre szabott, fogyást elősegítő és vitalizáló életviteli szaktanácsadás
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Tyukos Anett és Péter Csilla
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Varjú Gábort az Atomerőmű SE vitorlaszakosztály egyik vezetőjét kérdeztem a Sportágválasztón a vitorlázásról. Gábor már gyerek kora óta szerelmes ebbe a sportba és minden szabadidejében a hullámokat szeli, vagy a gyerekekkel próbálja megszeretetni ezt a csodálatos sportot.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Eredmények az 1. fordulóból
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
LABDARÚGÓ MÉRKŐZÉSVEZETŐI JELENTÉS (Jegyzőkönyv) Mérkőző csapatok: ÖREGFIÚK KÓPIS KFT. A mérkőzést rendező szervezet ill. egyesület: ASE A mérkőzés helye, ideje:ASE MŰFŰ, 2011.08.22. A mérkőzés jellege (osztály, csoport, korcsoport megfelelésével): 12.FORDULÓ/1 A csapatok játékosainak felsorolása Pályaválasztó Vendég Név mez szám Születési ideje év, hó, nap Név mez szám Születési ideje év, hó, nap TÓTH MIKLÓS* FEIL ZOLTÁN* ÖTVÖS LAJOS* KOSARAS FERENC* SIPOS TAMÁS* BÁNYAI JÁNOS* ERDÉLYI PÉTER* KRÓDI ZOLTÁN* SÁNTA ISTVÁN* TUMPEK LÁSZLÓ* ARADI GÁBOR* OLÁH JÓZSEF* SIMON ZOLTÁN* GERGELY LÁSZLÓ* FORRAY JÁNOS ROMPOS JÓZSEF* KIS LAJOS HAZER GYÖRGY* PINTÉR ZSOLT KISZLI JÓZSEF SZABÓ RÓBERT HIRT JÓZSEF LACZA JÓZSEF KERTÉSZ JÁNOS PONGRÁCZ ISTVÁN SCHUCKERT BODÓ Figyelmeztetés (2 perc kiállítás) Végleges kiállítás GÓLLÖVŐK ARADI 12, SZABÓ 2, ÖTVÖS 2,PINTÉR, LACZA 2 SCHUCKERT 2, TUMPEK, KOSARAS A mérkőzés végeredménye: 19:4 ÖREGFIÚK javára SÁNTA ISTVÁN KRÓDI ZOLTÁN csapatvezető (kapitány) csapatvezető (kapitány) LABDARÚGÓ MÉRKŐZÉSVEZETŐI JELENTÉS (Jegyzőkönyv) Mérkőző csapatok: PREND FERGER A mérkőzést rendező szervezet ill. egyesület: ASE A mérkőzés helye, ideje:ASE MŰFŰ, 2011.08.25. A mérkőzés jellege (osztály, csoport, korcsoport megfelelésével): 12.FORDULÓ/2 A csapatok játékosainak felsorolása Pályaválasztó Vendég Név mez szám Születési ideje év, hó, nap Név mez szám Születési ideje év, hó, nap BARABÁS TIBOR FODOR KÁROLY BOA ANDRÁS BORZA ISTVÁN BLATT ZOLTÁN RÁKOSI TAMÁS HAHN JÁNOS KOVÁCS DÉNES HAUZMANN JÁNOS LAKATOS JÁNOS HEISLER GÁBOR ÁCS FERENC HINGL ZSOLT KISS ISTVÁN KAMONDI FERENC PORGA ISTVÁN LAZÓK NORBERT KUGLI JÓZSEF LIPTAI LÁSZLÓ SZINTAI LÁSZLÓ MAKK IMRE LACZA JÁNOS PUKLI JÓZSEF KEPICS LÁSZLÓ VIDA KÁROLY SZTANÓ LÁSZLÓ WEISZ JÓZSEF WOLF ATTILA DOHÓCZKI CSABA( ősz) Figyelmeztetés (2 perc kiállítás) Végleges kiállítás GÓLLÖVŐK Vida, Hingl 2, Heisler, Makk Borza 4, Szintai, Porga, Ács, Rákosi,Kovács A mérkőzés végeredménye: 5:9 FERGER javára BOA ANDRÁS LACZA JÁNOS csapatvezető (kapitány) csapatvezető (kapitány) LABDARÚGÓ MÉRKŐZÉSVEZETŐI JELENTÉS (Jegyzőkönyv) Mérkőző csapatok: CITY TREND A mérkőzést rendező szervezet ill. egyesület: ASE A mérkőzés helye, ideje: ASE MŰFŰ, 2011.08.25. A mérkőzés jellege (osztály, csoport, korcsoport megfelelésével): 12.FORDULÓ/3 A csapatok játékosainak felsorolása Pályaválasztó Vendég Név mez szám Születési ideje év, hó, nap Név mez szám Születési ideje év, hó, nap KARSAI MIHÁLY WITT ZOLTÁN JENEI FERENC TÖRJÉK PÉTER VUCSÁK LAJOS KÁRER TIBOR HAAZ ÁDÁM BAJOR GÁBOR MUKLI ÁRPÁD TÓTH RÓBERT PÁKOLITZ JÓZSEF MÉSZÁROS MIKLÓS SZAFFENAUER FERENC TAKÁCS SÁNDOR KESZTYŰS LÁSZLÓ KOLTAI IMRE BALOGH TIBOR PAJOR JÓZSEF BOR LÁSZLÓ BESENCZI ISTVÁN PINCZÉS TAMÁS FARSANG JÁNOS BREGOVICS JÓZSEF Figyelmeztetés (2 perc kiállítás) Végleges kiállítás GÓLLÖVŐK A mérkőzés végeredménye: Elmaradt, pótlás később MUKLI ÁRPÁD TÖRJÉK PÉTER csapatvezető (kapitány) csapatvezető (kapitány) LABDARÚGÓ MÉRKŐZÉSVEZETŐI JELENTÉS (Jegyzőkönyv) Mérkőző csapatok: CITY FERGER-MÓDOS A mérkőzést rendező szervezet ill. egyesület: ASE a mérkőzés helye, ideje: ASE MŰFŰ, 2011.08.29. A mérkőzés jellege (osztály, csoport, korcsoport megfelelésével): 13.FORDULÓ/1 A csapatok játékosainak felsorolása Pályaválasztó Vendég Név mez szám Születési ideje év, hó, nap Név mez szám Születési ideje év, hó, nap KARSAI MIHÁLY* FODOR KÁROLY* JENEI FERENC* BORZA ISTVÁN* VUCSÁK LAJOS* RÁKOSI TAMÁS* HAAZ ÁDÁM* KOVÁCS DÉNES* MUKLI ÁRPÁD* LAKATOS JÁNOS* PÁKOLITZ JÓZSEF* ÁCS FERENC* SZAFFENAUER FERENC* KISS ISTVÁN* KESZTYŰS LÁSZLÓ PORGA ISTVÁN* BALOGH TIBOR KUGLI JÓZSEF* BOR LÁSZLÓ SZINTAI LÁSZLÓ* PINCZÉS TAMÁS LACZA JÁNOS KEPICS LÁSZLÓ Figyelmeztetés (2 perc kiállítás) Végleges kiállítás GÓLLÖVŐK Szaffi 2, Kesztyűs 2, Mukli 2, Balogh Borza 4, Porga, Kiss, Prantner, Szintai A mérkőzés végeredménye: 7:8 FERGER javára MUKLI ÁRPÁD KOVÁCS DÉNES csapatvezető (kapitány) csapatvezető (kapitány) LABDARÚGÓ MÉRKŐZÉSVEZETŐI JELENTÉS (Jegyzőkönyv) Mérkőző csapatok: TREND KÓPIS A mérkőzést rendező szervezet ill. egyesület: ASE A mérkőzés helye,ideje: ASE MŰFŰ, 2011.09.01. A mérkőzés jellege (osztály, csoport, korcsoport megfelelésével): 13.FORDULÓ/2 A csapatok játékosainak felsorolása Pályaválasztó Vendég Név mez szám Születési ideje év, hó, nap Név mez szám Születési ideje év, hó, nap WITT ZOLTÁN FEIL ZOLTÁN TÖRJÉK PÉTER KOSARAS FERENC KÁRER TIBOR BÁNYAI JÁNOS BAJOR GÁBOR KRÓDI ZOLTÁN TÓTH RÓBERT TUMPEK LÁSZLÓ MÉSZÁROS MIKLÓS OLÁH JÓZSEF TAKÁCS SÁNDOR GERGELY LÁSZLÓ KOLTAI IMRE ROMPOS JÓZSEF PAJOR JÓZSEF HAZER GYÖRGY BESENCZI ISTVÁN KISZLI JÓZSEF FARSANG JÁNOS HIRT JÓZSEF BREGOVICS JÓZSEF KERTÉSZ JÁNOS PONGRÁCZ ISTVÁN SCHWEIGERT BLATT SCHUCKERT Figyelmeztetés (2 perc kiállítás) Végleges kiállítás GÓLLÖVŐK Farsang 7, takács 2, Bajor, Koltai Hazer 2, Rompos, Kródi A mérkőzés végeredménye: 11:4 TREND javára TÖRJÉK PÉTER KRÓDI ZOLTÁN csapatvezető (kapitány) csapatvezető (kapitány) LABDARÚGÓ MÉRKŐZÉSVEZETŐI JELENTÉS (Jegyzőkönyv) Mérkőző csapatok: PREND ÖREGFIÚK A mérkőzést rendező szervezet ill. egyesület: ASE A mérkőzés helye,ideje: ASE MŰFŰ, 2011.09.01. A mérkőzés jellege (osztály, csoport, korcsoport megfelelésével) 13.FORDULÓ/3 A csapatok játékosainak felsorolása Pályaválasztó Vendég Név mez szám Születési ideje év, hó, nap Név mez szám Születési ideje év, hó, nap BARABÁS TIBOR TÓTH MIKLÓS BOA ANDRÁS ÖTVÖS LAJOS BLATT ZOLTÁN SIPOS TAMÁS HAHN JÁNOS ERDÉLYI PÉTER HAUZMANN JÁNOS SÁNTA ISTVÁN HEISLER GÁBOR ARADI GÁBOR HINGL ZSOLT SIMON ZOLTÁN KAMONDI FERENC FORRAY JÁNOS LAZÓK NORBERT KIS LAJOS LIPTAI LÁSZLÓ PINTÉR ZSOLT MAKK IMRE SZABÓ RÓBERT PUKLI JÓZSEF OROSZ JÓZSEF VIDA KÁROLY WEISZ JÓZSEF WOLF ATTILA DOHÓCZKI CSABA( ősz) Figyelmeztetés (2 perc kiállítás) Végleges kiállítás GÓLLÖVŐK Pukli, Heisler Aradi 2, Szabó 2, Sánta A mérkőzés végeredménye: 2:5 ÖREGFIÚK javára BOA ANDRÁS SÁNTA ISTVÁN csapatvezető (kapitány) csapatvezető (kapitány)
Elolvasom
HÍROLVASÓ
183 nyertes szelvény
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Lezajlott a Városi I. osztályú Tekebajnokság első fordulója, melyben a tavalyi bajnok Gőzös csapata új csapat pályacsúcsot ért el 767 fával, és a csapatban Égner Attila 272 fával megközelítette az egyéni pályacsúcsot. Az első forduló állása. Gőzös- Gázolás 2: 0 767: 647 Mészégetők- Tekergők 0: 2 573: 626 Golyószórók- Bomber 2: 0 651: 564 Sörpatika- Kisbárka 2: 0 717: 641 Favágók- Keményfa 2: 0 621: 523 Manuszkák- Kisnádas 2: 0 670: 652 Tabella az első forduló után Név Győzelem Döntetlen Vereség Pont Ütött fa 1. Gőzös 1 0 0 2 767 2. Sörpatika-Retro 1 0 0 2 717 3. Manuszkák 1 0 0 2 670 4. Golyószórók 1 0 0 2 651 5. Tekergők 1 0 0 2 626 6. Favágók 1 0 0 2 621 7. Kisnádas 0 0 1 0 652 8. Gázolás 0 0 1 0 647 9. Kisbárka 0 0 1 0 641 10. Mészégetők 0 0 1 0 573 11. Bomber 0 0 1 0 564 12. Keményfa 0 0 1 0 523 A gőzös csapata új pályacsúcsot ért el 767 fával. 1. forduló egyéni toplistája 1. Égner Attila Gőzös 272 2. Deli Sándor Sörpatika-Retro 260 3. Németh Sándor Gőzös 258 4. Szalai János Golyószórók 248 5. Aradi János Manuszkák 247 6. Plézer Gábor Sörpatika-Retro 238 7. Rikkers Péter Gőzös 237 8. Kródi János Mészégetők 235 9. Gerzsei Zoltán Kisnádas 232 67 10. Balogh Bertalan Kisbárka 232 65
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
A Nagy Sportágválasztón a judo után ismét egy nagyon kemény sportág képviselőjét, Feil Imrét a kajak-kenu sportág egyik rettenetesen jó edzőjét kérdeztük. Imre már gyerek kora óta a kenuval foglalkozik. Sportolóként és edzőként is rettenetesen kemény munkát végez.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Nagy Sportágválasztón, több mint húsz sportág képviseltette magát. Rengeteg edzővel, sportolóval készült interjú. Az oldalon elindult egy szavazás, amin arra lehet szavazni, hogy kivel legyen interjú. A legtöbb szavazatot a Judo szakosztály kapta. Így elsőként az Atomerőmű Sportegyesület cselgáncs szakosztály egyik kiváló edzőjét, Kanczler Istvánt kérdeztem a sportágról.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
IIII. alkalommal kerül megrendezésre a Nagy Sportágválasztó az Ürgemezei strandon. Nem csak gyerekeknek!
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
A bajnokság 9 - 10. fordulója tabellával.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A bajnokság 9 -10. fordulója tabellával.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Városi Öregfiúk Bajnokság 6. forduló
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Minden kedves olvasóknak kellemes karácsonyi ünnepeket kíván, az Atomerőmű Sportegyesület sportolói és vezetősége!
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Mikulás járt az Atomerőmű csarnokában
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Ha szeretnél barkácsolni, karácsonyi díszeket készíteni, önfeledten játszani, akkor szüleiddel együtt vár a
ElolvasomAz oldal látogatottsága az elmúlt hónapokban nagymértékben meg nőt, így szervert kellet váltanunk. Az esetleges kellemetlenségekért elnézést kérek az oldal pár napon belül újra tökéletesen fog üzemelni. A kosárlabda oldal ITT érhető el
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Rhón Richárdot az Atomerőmű sportegyesület kajak-kenu szakosztály exifista válogatottját kérdezzük.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
"Nem titkolt szándék volt, a bajnoki címet megszerezni az ASE csapatában."
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A nyertesek névsora.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
VI. Zöldfölű játszóház.
Elolvasom"Majd 11 éves koromba jöttem le kajakozni és itt maradtam."
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Kerti Szandra: "Európa bajnokságon való részvételre nagyon büszke vagyok."
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
A 3. és 4. osztályosok is kíváncsian ismerkedtek a sportágakkal.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Délután az alsósok közül az 1és 2. osztályosok, kíváncsian ismerkedtek a sportágakkal.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A II. Sportágválasztón minden sportág képviselőjével interjú készült.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Később az 5-6. osztályos gyerekek is megérkeztek a II. Sportágválasztóra.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Később az 5-6. osztályos gyerekek is megérkeztek a II. Sportágválasztóra.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Reggel 8 órakor benépesült az Ürgemezei strand.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
II. alkalommal került megrendezésre Pakson az Ürgemezei strandon a Nagy Sportágválasztó.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Pakson, az Ürgemezi strandon 2010.09.03-04.-én második alkalommal kerül megrendezésre a Nagy Sportágválasztó.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Az Atomerőmű SE sportcsarnokában 2010.09.21. kedden, 19:30-tól újra indul az asszonytorna. Minden mozogni vágyó hölgyet szeretettel várunk.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A hétvégi városi strandfoci eredményei.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
20% kedvezmény minden Népszabadság könyvre és Népszabadság TOP kiadványra, az Atomerőmű SE tagoknak.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Kimagasló színvonal, rapszodikus időjárás és remek hangulat jellemezte a Strandröplabda Grand Prix első fordulóját.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
8-12 éves korosztálynak az ASE Szabadidősport Szakosztály szervezésébenElső turnus: 2010. június 21-25. közöttMásodik turnus: 2010. augusztus 9-13. között
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A Paksi Sportegyesület Szabadidő Szakosztálya és az Atomerőmű Sportegyesület Szabadidő Szakosztálya szervezésében kerül megrendezésre a „Gyűjtsd a kilométereket” elnevezésű többpróba verseny.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
A Nagy Sportágválasztó alapítói sajtótájékoztató keretében adták hírül, hogy 2010-ben a rendezvény túllép Budapesten határain és 15 vidéki városban is megjelenik. A fővárosban a rendezvényt 2007 szeptemberében indított útjára a Merkapt Maraton Team SE, hogy egy évben kétszer májusban és szeptemberben rendszeresen lehetőséget adjon a sportot „kínáló” és a sportot „kívánók” számára, hogy egymásra találjanak.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Gazdag programokban, kellemes kikapcsolódásban vehettek részt mindazok, akik a vasárnap délelőttöt az ASE Szabadidősport Szakosztály szervezésében lebonyolított Farsangi Játszóházban töltötték.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
2010. február 12. napjától a teniszt kedvelő ASE tagok részére sportolási lehetőség nyílik péntekenként 10.00-12.00 óra, valamint vasárnaponként 12.00-14.00 óra között egy pálya igénybe vételével a Paksi SE Teniszcsarnokában. Jelentkezés: Sánta István úrnál az ASE Szabadidősport Szakosztály sportszervezőjénél, a +36202647840 telefonszámon, munkanapokon 10-14 óra között.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
2010. február 12. napjától a teniszt kedvelő ASE tagok részére sportolási lehetőség nyílik péntekenként 10.00-12.00 óra, valamint vasárnaponként 12.00-14.00 óra között egy pálya igénybe vételével a Paksi SE Teniszcsarnokában. Jelentkezés: Sánta István úrnál az ASE Szabadidősport Szakosztály sportszervezőjénél, a +36202647840 telefonszámon, munkanapokon 10-14 óra között.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Az Atomerőmű SE VSC kiemelt programjai a 2010 évben
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Kedves Túratársam! Örömmel nyújtom át a 2010. évi programtervezetünket a hagyományos kisfüzet formájában.A Demeter Egyesület és az ASE Természetjáró Szakosztálya ez évben is egységes szerkezetbe foglalt éves programtervet dolgozott ki, így könnyen követhető az év során is az eseménynaptár. Érdemes is lapozgatni, nyomon követni a programokat, hiszen ez évben is sok-sok különböző eseménnyel, túrával készülnek a túravezetők, programszervezők. Nekünk, túravezetőknek az a célunk, hogy a túrákon, rendezvényeken mindenki jól érezze magát, szívesen látjuk az egyesületi tagokat és az egyesületeken kívülieket egyaránt.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Az Atomerőmű Sportegyesület Vezetősége és Játékosai, Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és sikerekben gazdag új esztendőt kívánnak Szurkolóiknak!
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A szakcsoportunk hetven fővel működik.Nagyon népszerű , és sokakat megmozgató két szintű városi bajnokságot szervezünk és bonyolítunk le.Részt veszünk az országos amatőr versenyeken. Sajnos, a legnagyobb megmérettetést jelentő Országos Amatőr Bajnokság döntőjét nem tudta a szövetség megrendezni, anyagi okok miatt. Azért az idei év sem maradt el sikerek nélkül.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Nagyon nagy sikere volt az ASE Szabadidősport Szakosztály játszóházának november utolsó vasárnap délelőttjén.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
2009. november 29-én pénteken egyesületünk apraja-nagyja összejött a sportcsarnokban, hogy családias hangulatban megünnepeljük az Atomerőmű SE alapításának 30. évfordulóját. Tekintse meg képriportunkat...
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A paksi kosárlabda szurkolók által nyáron életre hívott Atomic Boys Szurkolói Egyesület céljai között szerepel többek közt az egészséges életmód népszerűsítése, a város iránti elkötelezettség erősítése. Éppen a fentiek miatt invitálta tevékeny munkára tagjait a szárnyait bontogató Egyesület a hétvégén.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
MIKULÁSVÁRÓ JÁTSZÓHÁZ2009. november 29-én, vasárnap 9.00-13.00 óra között az ASE Sportcsarnokbanaz ASE Szabadidősport Szakosztály szervezésében, az Ökocsiga Egyesület közreműködésével.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Az Atomerőmű Sportegyesület Cselgáncs és Kajak-Kenu Szakosztályának sportolói és edzői összefogva dolgoztak a Dunapartért.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
2009. október 24.-én az ASE sportcsarnokban kerül megrendezésre az a Nemzetközi Twirling Bajnoskág, ahol a magyar csapatokon kívűl, horvátok, szlovének és olaszok is részt vesznek.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Egy-egy szelektíven gyűjthető hulladék volt a belépő szombat délután a IV. Zöldfülű Játszóházba, az ASE Sportcsarnokba.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Az I. Paksi Sportágválasztón nemcsak az ASE sportolóit és edzőit láthattuk, hanem a PSE részéről a focistákat, teniszezőket, tájfutókat, ritmikus gimnasztikásokat, shotokan karatésokat és boxolókat. Első ízben Szakály Sándorral a box szakosztály edzőjével készült interjú.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Az I. Paksi Sportágválasztó képei az első nap, első feléről.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Az I. Paksi Sportágvalasztón Meczker Bettinával készült interjú.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A tesztek kiértékelése során a 376 db kitöltött teszt közül 219 nyertes szelvényt találtunk. A 10-11-12-13 és a 13+1 találatos tesztek kitöltői az alábbi nyereményekben részesülnek. A nyereményeket október 02-a után szállítjuk ki az iskolákba.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A tesztek kiértékelése során a 376 db kitöltött teszt közül 219 nyertes szelvényt találtunk. A 10-11-12-13 és a 13+1 találatos tesztek kitöltői az alábbi nyereményekben részesülnek. A nyereményeket október 02-a után szállítjuk ki az iskolákba.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A tesztek kiértékelése során a 376 db kitöltött teszt közül 219 nyertes szelvényt találtunk. A 10-11-12-13 és a 13+1 találatos tesztek kitöltői az alábbi nyereményekben részesülnek. A nyereményeket október 02-a után szállítjuk ki az iskolákba.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Az Atomerőmű SE férfi kosárlabda csapata 2009. szeptember 21-én 17.00 órai kezdettel nyílt edzést tart, amire szeretettel várunk minden kedves szurkolót, illetve a helyi és országos médiák képviselőit. Az edzés előtt és után lehetőség nyílik beszélgetésre, interjúkra a játékosokkal és edzőkkel, valamint az edzés egész ideje alatt a vezetők a szurkolók és a médiaképviselők rendelkezésére állnak.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Az I paksi sporágválasztón Dobi Krisztinával készült interjú.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
VERSENYKIÍRÁS A 2009/2010. ÉVI VÁROSI KOSÁRLABDA BAJNOKSÁGRA1. A bajnokság célja: a kosárlabda sportág népszerűsítése, sportolási lehetőség biztosítása a városban működő amatőr csapatok számára.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
NYÁRI NAPKÖZIS TÁBOR9-12 éves korosztálynak az ASE Szabadidősport Szakosztály szervezésébenElső turnus: 2009. augusztus 03 - 07. közöttMásodik turnus: 2009. aug. 10-14. közöttNapirend:Találkozás minden nap 9.00 órakor, napközben programok délután 17.00 óráigRészvételi díj: 10.000,- Ft/fő, mely tartalmazza:- belépőjegy a strandra- ebéd, uzsonna- kirándulás - programok (kézműves, sport, strandolás, kerékpártúra, közös főzés, zseblámpás túra)Tartalmas időtöltés, jó programok, várjuk a jelentkezéseket!Jelentkezési határidő: 2009. július 10.Részvételi díj befizetés: 2009. július 10-ig, 8-15 óráig az ASE Sportcsarnok Titkárságán.Bővebb információ: 06-20-264-7840 06-20-274-3422Sánta István Sántáné Blatt Szilvia
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A Paksi Sportegyesület Szabadidő Szakosztálya és az Atomerőmű Sportegyesület Szabadidő Szakosztálya másodszor rendezi meg közösen a Női Sportnapot, melyre 2009. június 7-én – vasárnap – kerül sor az ASE Sportpályán.A rendezvény célja, hogy a nem aktív sportoló, de mozgást kedvelő hölgyek (lányok, asszonyok) egy tartalmas, jó hangulatú, sportos napot tölthessenek el együtt.Várjuk az egyes települések azon hölgytagjait, akik szívesen mozognának kb. 30 féle sportágban, egyéni és csapatsportokban is, mint pl. ugrálókötelezés, darts, célbadobás, célbarúgás, hullahopp, fitball, kangoo, foci, röplabda, floorball, kosárlabda, futás, tollas, roller, kislabdahajítás, stb.Várjuk max. 15 fős csapatok jelentkezését az alábbi korcsoportok figyelembe vételével:15-25 év közötti 3 fő25-35 év közötti 4 fő35-45 év között 4 fő45 év feletti 4 főAz 1-3. helyezett csapat értékes jutalomban részesül, valamint a nap folyamán többször sorsolásra kerülnek a rajtszámok, tárgyjutalmakért.Akinek felkeltette érdeklődését a program, az jelezze a PSE (Horváthné Szeip Ildikó 20/398-5304), illetveaz ASE (Sánta István 20/264-7840) szabadidő szervezője felé részvételi szándékát május 15-ig, és megkapjaa részletes versenykiírást.TisztelettelA szervezők
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A Paksi Sportegyesület Szabadidő Szakosztálya és az Atomerőmű Sportegyesület Szabadidő Szakosztálya szervezésében kerül megrendezésre a „Gyűjtsd a kilométereket” elnevezésű több próba verseny.Időpont: 2009. május 24. vasárnapHelyszín: PaksGyülekező: 9 órakor az ASE csarnok előtt, mindenki a saját kerékpárjával érkezzen!Próbák: futás, kerékpár, gyaloglás, úszásA program körülbelül 13 óráig tart, és egy közös ebéddel zárul, az ürgemezei Faháznál!A rendezvény végén apró ajándékok kerülnek kisorsolásra a résztvevők között.A rendezvény célja, hogy a mozgást kedvelők jó hangulatban, egy sportos délelőttöt töltsenek el együtt.Bővebb információ:Sánta Istvánnál a 06 20/ 264-7840 vagyHorváthné Szeip Ildikónál a 06 20/ 398-5304- es telefonszámon lehet.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
2009. április 05-én vasárnap délután 14.00-18.00 óra között az ASE Sportcsarnokban kerül megrendezésre a III. Zöldfülű Játszóház.Rengeteg érdekes, izgalmas, változatos program várja a gyerekeket és szüleiket. Belépő: egy darab szelektív hulladék. Bővebb felvilágosítás: Sánta István 20/264-7840
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Kicsik és nagyok együtt játszva remek hangulatban tölthettek el egy vasárnap délelőttöt az ASE Sportcsarnokban február 22-én, az ASE Szabadidősport Szakosztály szervezésében lebonyolított Farsangi Játszóházban.Következő program: 2009. április 05. vasárnap - III. Zöldfülű Játszóház ASE Sportcsarnok és Sporttelep.Sánta István
Elolvasom
HÍROLVASÓ
JátszóházASE Sportcsarnokban február 22-én 9 és 13 óra között az JÁTSZÓHÁZZAL - sok ügyességi játékkal, barkácsolással, arcfestéssel, légvárral, csúszdával, gyöngyfűzéssel és üvegfestéssel várja az érdeklődő gyermekeket és szüleiket!
ElolvasomTámogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17